2016. 03. 10., csütörtök, 13:54
Az OB I. bajnokság középszakaszának 3. fordulójában a Debrecen csapatát fogadja Szécsi Zoltán együttese.
Kiegyensúlyozott mérkőzésre számítunk. Ez mindenképpen egy értékmérő meccs lesz, és egyben ez ígérkezik a legnehezebbnek a többi középszakaszos mérkőzésünkhöz képest. A másik csoport alsóháza gyengébbnek tűnik, a Debrecen azonban kiemelkedik onnan.
Értesüléseink szerint a Debrecen csapatának van egy-két sérült játékosa, például a nemrég műtött Kincses Attila nem játszik. Igazából a Debrecent a szakma inkább a felsőházba várta, játékosállományban is erősebb, mint a felsőházba bekerült Vasas, sőt voltak szép eredményeik, például megverték az OSC-t.
Nem tudni, mennyi motivált most a Debrecen, hogy lecsúszott a felsőházról. Annyi pontjuk van, hogy kilógnak a mezőnyből. Az azért jelent valamit, hogy Varga Tamás csapata mindig úgy jött Kaposvárra, hogy 1-2 nappal korábban érkezett hozzánk, vagy pedig a bajnoki meccs előtt lévő napon Pécsett még játszott edzőmeccset, hogy rákészüljön, most azonban egyből Kaposvárra érkeznek, ez pedig azt sugallja: nem számít nekik annyira a meccs. Nekünk azonban számít, nyerni kell!
Sok szeretettel várunk mindenkit a mérkőzésre! Azt már tudjuk, hogy a debreceni utánpótlás itt alszik (mivel pénteken Ifi, Serdülő és Gyerek meccseik vannak a Kaposvár ellen), tehát nagy lesz a debreceni szurkolótábor a Városi Fürdőben. Gyertek ki minél többen szurkolni Szécsiéknek!