2016. 03. 08., kedd, 07:20
Amilyen jól indult Romániában, olyan jól folytatódott Hideg Krisztiánék szereplése Horvátországban is. A kaposvári pilóta és segítője, Kerék István elsősorban tesztjelleggel állt rajthoz a múlt hétvégi Kumrovec Rallyn, de tehetségüket most is bizonyították.
Hidegék az abszolút első helyre kormányozták be a Mitsubishi Lancer Evo IX-est, s így vezetik is a horvát bajnoki értékelést. A kaposvári versenyző így vélekedett a verseny után:
"A rövidsége ellenére nagyon nehéz versenyünk volt Kumrovecben. Az elején mi bakiztunk, hiszen a pályafelírás során egy körrel kevesebbet jegyeztünk fel az itinerünkbe, így korábban jöttünk le a pályáról – el is vesztettük a prológ első helyéért járó wellness hétvégét. Szombat reggel úgy döntöttünk, slick gumikkal megyünk ki az első gyorsaságira, de ez nem bizonyult jó ötletnek. Sártenger fogadott minket a rajt után, ahová nem volt megfelelő a gumitaktikánk, és jó nagy hátrányba is kerültünk a többiekhez képest. A 4. pozícióból kellett feltornáznunk magunkat, ezért teljesen áthangoltuk a technikát az első kör után, és intermediára cseréltük az abroncsokat.
Ezután sikerült is megnyernünk a másik három szakaszt, s végül 1 másodperc döntött a mi javunkra Kovács Antiékkal szemben, hogy mi végezhettünk az abszolút első helyen. Ehhez viszont az is hozzájárult, hogy Antiék az utolsó gyors utolsó 300 méterében defektet kaptak…
Hozzá kell tennem, hogy ugyanott mi is pórul jártunk, mi túl szűken vettünk egy kanyart, aminek következtében a felni meghajlott, és a bölcső is megsérült. Szerencsére mi megúsztuk defekt nélkül, de a Rebenland Rallye előtt ismét alkotóelemeire kell majd bontanunk a Mitsubishit, és bölcsőt kell cserélnünk benne, hogy biztonságosan és esélyesként állhassunk rajthoz Ausztriában.
Összességében nagyon jó hangulatú versenyünk volt, mindennel meg voltunk elégedve. A cél teljesítettük, hiszen egy tanulságos és egyben sikeres tesztünk volt, aminek köszönhetően most vezetjük a horvát bajnokságot. Kíváncsian várom, ezek után mit tartogat majd számunkra a Rebenland Rallye…"