Változások a somogyi kosárlabdában

2016. 03. 04., péntek, 08:07

Idei első elnökségi ülését tartotta a héten a Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség. Az elnökség megköszönte a Kertész Tamás elnökségi tagnak a megyei kosárlabda érdekében végzett áldozatos munkáját, és sok sikert kívánt neki új lakóhelyén.

Mint ismert, a siófoki szakember a közelmúltban Győrbe költözött. Megüresedett helyére Mihályfalvi Pétert javasolják, akit az MKOSZ elnöksége nevez majd ki a posztra. Változás történt két bizottságban is. A Versenybizottság elnöke Fülöpné Király Tünde, míg a játékvezető bizottság új tagja Söjtöry Tamás lett. Az elnökség elfogadta a 2015-ös költségvetést, valamint az idei esztendő költségvetésének tervezetét és munkatervét.

Az ülésen riszt vett Bácskai Kornél, az MKOSZ Amatőr Bizottságának tagja is. A szakember elmondta, hogy példaértékűnek tartják a somogyi szövetségben folyó munkát, melynek köszönhetően ebben az évben megnövelik a megye központi támogatását.