2016. 02. 25., csütörtök, 18:42
Az utolsó fordulót rendezték a Fürge Nyuszi Focivilág amatőr teremlabdarúgó bajnokságban. A játéknap előtt még minden nyitott volt, így az élcsapatoknak győzniük kellett ahhoz, hogy megtartsák pozíciójukat. Az első mérkőzésen az éllovas Alibi számára volt nagy tétje a mérkőzésnek.
A találkozón ennek megfelelően végig koncentráltan játszottak, eredményesen támadtak és jól zárt a védelem, így nagyarányú győzelmet arattak, a lelkes kaposfüredi fiatalok ellen. Győzelmükkel megnyerték az idei pontvadászatot. A folytatásban az Adrenalin FC és a Partner Kisáruház gárdája csapatott össze, melyen tovább tartott a Partner Kisáruház gárdájának vesszőfutása, ezúttal ötgólos vereséget szenvedtek.
Nagyon készült a PIPELIFE gárdája az utolsó mérkőzésre, melyen a győzelem a második hely bebiztosítását jelentette. Sajnos az ellenfele a Zselic Team nem tudott kiállni a találkozóra, így játék nélkül szerezték meg a bajnoki pontokat, ami egyben az ezüstérem bezsebelését is jelentette. A harmadik hely megszerzése volt a tét a Kaposfő-Orci találkozón. A mérkőzés első fele kölcsönös erőfelméréssel telt el, egyik csapat sem mert igazán kockáztatni. Előbb az Orci gárdája kapott lábra és kétgólos előnyre tett szert. Az előnyét viszonylag sokáig tartotta is a gárda, majd a második félidő derekán előbb egyenlített a Kaposfő, majd szinte pillanatok alatt újabb három gólt szerezve már 4-2-őt mutatott az eredményjelző tábla. Másfél perccel a vége előtt egy védelmi hibát kihasználva betalált az Orci, de az utolsó percben tízméteres kisbüntőből lőtt gól végleg eldöntötte a mérkőzés és a bronzérem sorsát. A vereség ellenére minden dicséretet megérdemel a vesztes fél is, hiszen ők voltak az egyedüliek, akik a bajnoki tabella első és második helyezettjét is egyaránt legyőzték.
Az utolsó előtti találkozón egy igazi flúgos meccset láthattunk, ahol a dudaszó pillanatában lőtt góllal győzte le az Investment, a WIN Team csapatát. A QLR PC Bontó az utolsó mérkőzésen újra győzelemnek örülhetett, miután két góllal legyőzték a Postás csapatát. A bajnokság gólkirálya Ölbei Richárd lett 38 góllal, de a második helyezett Bunovácz Adrián teljesítménye is minden dicséretet megérdemel, hiszen szinte minden mérkőzésen betalált az ellenfelek hálójába.
Fürge Nyuszi Focivilág amatőr teremlabdarúgó bajnokság 12. fordulójának eredményei:
KaposfüredI SC-Alibi FC 3-9
G.: Bunovácz 2, Krakter ill. Lapat 3, Tábori 2, Stekler, Kálmán, Weing, Sipos
Adrenalin FC-Partner Kisáruház 6-1
G.: Orbán E. 3, Fazekas L. 2, Sütő ill. öngól
PIPELIFE FC-Zselic Team 3-0
játék nélkül
Kaposfő-Orci 5-3
G.: Ölbei R. 4, Ivusza ill. Kesztyűs, Somogyi, Hazay.
WIN Team-Investment 6-7
G.: Harnos 3, Kocsis 2, Bakos ill. Varga D. 3, Nieselberger, Kampf, Martin, Wágner
Postás SE-QLR PC Bontó 2-4
G.: Dancs, Gulyás D. ill. Imre K. 3, Nagy K.
A bajnokság végeredménye:
1. | Alibi FC | 30 |
2. | PIPELIFE FC | 30 |
3. | Kaposfői SE | 27 |
4. | Orci SC | 26 |
5. | Kaposfüredi SC | 21 |
6. | Investment | 21 |
7. | Rákóczis szülők | 19 |
8. | WIN Team | 18 |
9. | Adrenalin FC | 10 |
10. | Postás SE | 9 |
11. | Partner Kisáruház | 7 |
12. | Zselic Team | 7 |
13. | 6 |
*Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.
Góllövőlista végeredménye:
38 gólos: Ölbei Richárd (Kaposfő), 31 gólos: Bunovácz Adrián (Kaposfüred), 22 gólos: Orbán Ernő (Adrenalin), 20 gólos: Somogyi Attila (Orci)