2016. 02. 18., csütörtök, 11:51
Az utolsó előtti fordulót rendezték a Fürge Nyuszi Focivilág amatőr teremlabdarúgó bajnokságban. A játéknap nyitómérkőzése rögtön egy rangadót hozott, hiszen mindkét csapatnak égetően szüksége lett volna a győzelemre, a dobogós remények életben tartásához.
A mérkőzés első periódusában jobbára a kaposfüredi fiatalok vezettek, de az Orci gárdája egy gólnál nagyobb előnyt nem engedélyezett ellenfelének. A második félidő derekán aztán megtört a fiatalok lendülete, miután 4-4 után két gyors góllal fordított az Orci, akik innentől kezdve már nem engedték ki kezükből, a nehezen megszerzett vezetést.
A folytatásban az éllovas Alibi nagyon nehezen találta meg a fogást az Adrenalinon, akik az első félidő derekán a vezetést is megszerezték. Talán ez rázta fel az Alibit, akik két gyors góllal fordítottak a félidő végéig, sőt a második játékrész elején lőttek még kettőt és így már három gólos volt az előnyük. Az Adrenalin viszont nem adta fel és gyorsan berámoltak ők is kettőt, így a mérkőzés végéig teljesen nyílt volt a mérkőzés, de az eredmény már nem változott, így maradt a minimális arányú Alibi siker.
A Postás csapatának elég volt öt perc eredményes játék ahhoz, hogy négy gólt lőjenek a Partner Kisáruház csapatának, akik csak a mérkőzés utolsó perceiben tudtak kozmetikázni az eredményen. A PIPELIFE gárdája esélyeshez méltó játékkal verte a Rákóczis szülőket és ezzel biztosították, hogy az utolsó fordulóban is még esélyük legyen az aranyérem megszerzésére. Az utolsó fordulókra nagyon leeresztett Zselic Team gárdája, csupán néhány percig tudott ellenállni a kaposfői rohamoknak, akik a negyedik percben kezdték meg a gólgyártást. A könnyed mérkőzésen a csapattársak még arra is tudtak figyelni, hogy maximálisan kiszolgálják Ölbei Richárdot, akik egymaga tíz gólt vállalt, amivel újra átvette a vezetést a góllövőlistán. A nap utolsó meccse harcos derbit hozott, melyből a jobban összpontosító WIN Team jött ki győztesen.
A Fürge Nyuszi Focivilág amatőr teremlabdarúgó bajnokság 12. fordulójának eredményei:
Orci-Kaposfüred 6-4
G.: Somogyi 4, Csiszár, Kesztyűs ill. Bunovácz, Horváth G, Krakter, Galambos.
Alibi-Adrenalin FC 4-3
G.: Weiang 2, Farkas, Sipos ill. Sütő 3.
Partner Kisáruház-Postás SE 2-4
G.: Simon M. 2 ill. Dancs, Wágner, Gulyás D. 2.
Rákóczis szülők-PIPELIFE FC 1-5
G.: Nikolausz ill. Bene 2, Ágoston 2, Domokos.
Zselic Team-Kaposfő 1-13
G.: Somogyvári ill. Ölbei R. 10, Ölbei M. 3.
QLR PC Bontó-Win Team 1-2
G.: Nagy K. ill. Szorcsik, Kocsis P.
A bajnokság állása:
1. | Alibi FC | 27 |
2. | PIPELIFE FC | 27 |
3. | Orci SC | 26 |
4. | Kaposfő | 24 |
5. | Kaposfüred | 21 |
6. | Rákóczis szülők | 19 |
7. | WIN Team | 18 |
8. | Investment | 18 |
9. | Postás SE | 9 |
10. | Adrenalin FC | 7 |
11. | Partner Kisáruház | 7 |
12. | Zselic Team | 7 |
13. | QLR PC Bontó | 3 |
A következő forduló (02.25.) párosítása: 17.30 Kaposfüred-Alibi FC, 18.00 Adrenalin FC-Partner Kisáruház, 18.35 PIPELIFE FC-Zselic Team, 19.05 Kaposfő-Orci, 19.40 ERERMÉNYHIRDETÉS, 19.50 WIN Team-Investment, 20.25 Postás SE-QLR PC Bontó.