Hajdúszoboszlón edzőtáboroztak a kaposvári uszonyosúszók

2016. 02. 16., kedd, 07:11

A Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján Sportegyesület három uszonyosúszója vehetett részt Kovács Zsófia vezetésével a hajdúszoboszlói válogatott edzőtáborba. Varga Krisztina felnőtt-, míg Fazekas András és Semostyán Róbert junior válogatottként érdemelte ki a lehetőséget.

Az edzőtábor vasárnaptól szombatig tartott, melyet a 2016-os szezon első versenye, a Farsang Kupa zárta. Az edzőtábor remek lehetőséget biztosított, hogy a válogatott csapat összhangba kerüljön, és hogy egy hétig maximálisan az edzésekre összpontosíthassanak a fiatalok. A sikeresen zárt versenyt követően nagy adag lendülettel és lelkesedéssel térhettek haza versenyzőink folytatni a munkát. 

Farsang Kupa

Az idei év első versenyén nyolc sportolónk utazott Hajdúszoboszlóra, akik kivétel nélkül mind szereztek érmet. Téli, alapozó időszak alatt hozták formájukat sportolóink, közölük is kiemelhető Hamlin Matthew és Semostyán Róbert versenyen kívül úszott 1500 m felszíni úszása, ahol Matthew 40, Róbert pedig 10 másodpercet javított előző évi időeredményeiken. Ezen idők biztatóak lehetnek a nyár elejéig megúszandó világverseny szintidőit illetően.

Dobogós eredmények:

Hamlin Matthew (felnőtt)    100m felszíni úszás 2.hely

Tóth Ádám (felnőtt)             200m uszonyos gyorsúszás 2.hely

Varga Erik (felnőtt)              50m búvárúszás 2.hely, 100m felszíni úszás 3.hely, 200m uszonyos gyors 3. hely

Varga Krisztina (felnőtt)      50m búvárúszás 2.hely, 100m felszíni úszás 2. hely, 200m uszonyos gyors 2.hely

Kovács Zsófia (felnőtt)         50m búvárúszás 3.hely, 100m felszíni úszás 3.hely, 200m uszonyos gyors 3.hely

Fazekas András (junior)       100m felszíni úszás 2.hely, 200m uszonyos gyors 2.hely

Stadler Bence (junior)           100m felszíni úszás 3.hely, 200m uszonyos gyors 1.hely

Semostyán Róbert (ifjúsági)100m felszíni úszás 1.hely

4x 50m felszíni úszás mix váltó (felnőtt): 1. hely (Varga E., Tóth Á., Kovács Zs., Varga K.) országos csúcs.