Csúcsra ért a Drink Team

2016. 02. 15., hétfő, 13:27

A Sportpálya 2004 Egyesület 17 csapat részvételével rendezte meg a Farsangi Kupa teremlabdarúgó tornát. A nevező csapatok két hatos és egy ötös csoportban kezdték meg a csoportküzdelmeket.

A délelőtti csoportból a Domino Kijev gárdája hibátlan mérleggel lépett tovább, míg a második helyet a Rapid Win csapata kaparintotta meg. A kora délutáni ötös csoport jóval nagyobb küzdelmet hozott. Az első helyre a Brazil Gépsor futott be, míg a második helyen a jobb gólkülönbségének köszönhetően a Szupercsapat léphetett tovább.

A kora esti csoport végletekig kiélezett küzdelmet hozott. Az mondjuk már az első meccseken látszott, hogy a CD BOX csapata ezúttal nem rúg labdába. A csoportban található két nagyatádi csapat szintén viszonylag hamar elbúcsúzott a továbbjutás lehetőségétől. A csoport legnagyobb meglepetését a Csököly csapata szállította, akikre előzetesen szinte senki sem tippelt volna, mint lehetséges továbbjutóra. Ők viszont tették a dolgukat és négy sikeres mérkőzés és egy vereség után 12 pontot gyűjtöttek. Az első helyre mégis a Drink Team volt az esélyes, de az utolsó meccs utolsó pillanataiban kapott góllal kikaptak az M-Car Autókereskedéstől, így a Csököly gárdája lett a csoportelső.

A Drink Team-nak marad a negyeddöntő, azt viszont könnyedén nyerték, így negyedikként csatlakoztak az elődöntősökhöz. A négy között a Dinamo Kijev büntetőkkel győzött a Brazil Gépsor ellen, míg a Drink Team a Csököly ellen diadalmaskodott.

A kisdöntőt a Brazil Gépsor könnyedén nyerte a Csököly ellen, míg a fináléban három góllal győzött a Drink Team a Dinamo Kijev ellen. A torna eredményhirdetésén a megszokott díjakon kívül különdíjazásban részesült az Adrenalin gárdája, akik minden téli teremtornán résztvettek és sportszerű hozzáállásuk példakén állítható minden csapat elé.

Negyeddöntők: Szupercsapat-Rapid Win 2-8 G.: Babai 4, Weimann 2, Szonpek, Erdei ill. Csepregi, Bunovácz. Rapid Win-Drink Team 0-5 G.: Mátés 2, Böjte, Szilvai, Sütő.  Szupercsapat-Drink Tram 0-3 G.: Ölbei R, Böjte, Mátés.

Elődöntők: Domino Kijev-Brazil Gépsor 2-2 G.: Weimann R, Varga T. ill. Szerencsés, Nagy A. Csököly-Drink Team 1-4 G.:  Bognár ill. Böjte 2, Ölbei M. 2

Harmadik helyért: Brazil Gépsor-Csököly  6-1 G.: Baráth ill. Weimann R. 2, Horváth 2, Varga Z. 2

Döntő: Domino Kijev-Drink Team 0-3 G.: Plajbász, Mátés, Böjte.

Ezeket olvasta már?