Magabiztos tekés győzelem a Nyíregyháza elleni rengadón

2016. 01. 24., vasárnap, 11:40

Szombaton a Nyíregyházi TK csapatát fogadta a Közutasok-1.MCM Kaposvári Tekeklub. A mérkőzés előtt a két csapat azonos pontszámmal a hetedik illetve kilencedik helyen állt a tabellán.

Az ifjúságiak mérkőzésén a hazaiak megszerezték a győzelmet, Fajtai Arnold 500 feletti eredményével jelentős mértékben hozzájárult a Közutas fiatalok sikeréhez.

A felnőtt mérkőzés első sorában Földesi Zsolt egy gyengébb szett után magára talált és kiváló eredményt elérve szerezte meg az első hazai pontot. Nagy Gergő közepes eredménnyel és némi szerencsével nyert, a harminc fás különbség ellenére a párharc végig nyílt volt és az utolsó dobással biztosította be a pontszerzést. Az első sor után a hazaiak 71 fás előnybe kerültek.

A középső sorban Kálny Krisztián jól kezdett, a második és harmadik szettet viszont elvesztett, de sikerült az utolsó szettet megnyerni, így ez a pont is a Közutasoké lett. Lengyel Dániel a mérkőzés legjobb eredményét elérve végig kézben tartotta a párharcát és magabiztosan nyert. Két sor után a kaposváriak 4:0-ra, 162 fával vezettek.

Az utolsó sorban Németh Tibor jó kezdés után visszaesett, de így is sikerült a megszerzett előnyből 14 fát megtartani és ezzel pontot szerezni. Horváth László közepes kezdés után a harmadik és negyedik szettben kiválóan játszott, 301 fát ért el, mellyel az utolsó csapatpontot is megszerezte a hazaiaknak. Így végül a Közutasok 8:0 arányban 196 fával nyerték a mérkőzést és lépéselőnybe kerültek a hetedik helyért folyó csatában.

A következő héten a korábbi évek nagy riválisa, jelenleg viszont a 11. helyen álló BKV Előre csapatához utaznak a kaposváriak.

Eredmények:

Közutasok-1.MCM KTK - Nyíregyházi TK   8:0  (3259 - 3063)
Földesi Zsolt 572 - Szlovenszki Tibor 531 (2,5:1,5)
Nagy Gergő 532 - Mogyorósi Péter 502 (2:2)
Kálny Krisztián 528 - Finta Zoltán 522 (2:2)
Lengyel Dániel 574 - Ráski János 489 (4:0)
Németh Tibor 494 - Hacker Dezső 480 (2:2)
Horváth László 559 - Szegő Levente 539 (2:2)

Ifjúsági mérkőzés:

Közutasok-1.MCM KTK - Nyíregyházi TK   3:1  (894 - 835)
Domoszlai Ábel 380 - ifj. Ráski János 394 (2:2)
Fajtai Arnold 514 - Erőss Adrián 441 (4:0)

Ezeket olvasta már?