2016. 01. 01., péntek, 14:54
Dél-Dunántúl egyik legrangosabb öregfiúk teremlabdarúgó tornáját rendezi a Sportpálya 2004 Egyesület. A megmérettetés az elmúlt évben hatalmas sikert aratott, a döntő mérkőzést csaknem telt ház előtt vívták a csapatok.
Az idei mezőny ismét parádés, hiszen az elmúlt év sikercsapatai közül szinte mindegyik vállalta újra a megmérettetést. A program szombaton 16 órakor kezdődik majd az A csoport küzdelmeivel. Ide kapott besorolást a tavalyi harmadik Zsíroskönyér csapata, míg lesz egy nagy visszatérő a Hawaii csapata. A szombat reggeli folytatásban először a címvédő Major Autó lép parkettre, mint a csoport favoritja.
A délidőben kezdődő csoportban várhatóan nagy csatát vív egymással a Cutler FC és a Joker Sport Pub gárdája (a szabadtéri bajnokságban kiváló meccsen 5-5-re végzett egymással a két csapat, ráadásul úgy, hogy a Cutler már 4-0-ra vezetett a mérkőzésen), ide kapott besorolást még a Balatonkeresztúr csapata, akik az elmúlt esztendőben is igazolták jó hírűket, így velük is számolni kell a csoportküzdelmek végelszámolásánál. A délutáni csoport is tartogat izgalmakat, hiszen a Karád - bár első ízben vesznek részt ilyen néven. de a csapattagok közül tavaly többen is itt voltak -és a Nagykanizsa lehetnek a favorítok, de Tolna megyéből érkező Sörbarátok sem érkezik majd vélhetően feltartott kézzel. A csoportmeccsek után 18 órától következnek a negyeddöntők, míg a fináléra várhatóan fél kilenc után kerül majd sor.
A torna sorsolása-A csoport (január 2. 16.00): Zsíroskönyér FC, Hawaii, Kadarkút, Old Boys, Barátok Közt.
B csoport (január 3. 8.00): Major Autó, M-Car, Döbröközi öregfiúk, Vése, Nágocs.
C csoport (január 3. 11.20): Joker Sport Pub, Balatonkeresztúr, Cutler FC, Sántosi öregfiúk, Vése.
D csoport (január 3. 14.40): Karád, Kapos Atlas, Tip-Top Nagykanizsa, Sörbarátok, Somogyvár.