Kaposvári fiatalok a gödöllői Mikulás Kupán

2015. 12. 08., kedd, 14:33

Két győzelemmel és három vereséggel zárta a Kaposvári Röplabda Akadémia leány kismini együttese a gödöllői Mini Mikulás Kupát. Jenei Andrea tanítványai erős mezőnyben, idősebbek között álltak helyt, és a viadal jó erőfelmérő volt számukra.

A tornát az UTE2 csapatával kezdtük. A gyerekek először vettek az idén részt egy ilyen nagy tornán, ráadásul idősebb korosztály versenyen vettek részt. Kicsit megszeppenve kezdték a meccset, így nagy előnyre tett szert az UTE csapata. A második szettben már bátrabban játszottak, és szorosra is sikerült a szett, de a sok nyitásrontás miatt nem mi nyertünk. 2:0-s vereséggel, de feljavuló játékkal kezdtünk.

A második meccsen a Gödöllő1 csapata következett. Itt a lányok már sokkal előrébb jártak, mint mi. Erős ütésekkel és szervákkal most először találkoztak a kisminis lányok, de bátor és lelkes játékot mutatva küzdöttek. Sajnos itt is 2:0-s vereséggel zártunk. Később ők nyerték meg a tornát.

Ezek után az alsóházban folytattuk a küzdelmeket. A következő hármas csoportba a Jászberény1 és 2-s csapatával kerültünk össze. A 2-es csapattal kezdtünk. Mindkét szett szoros volt és nagyon szép labda menetek voltak. A lányok megszerezték első 2:0-s győzelmüket, amit a jó nyitásoknak és koncentrációnak köszönhettek.

A nap folyamán a negyedik meccsünket a Jászberény1 csapatával folytattuk. Az első szett nagyon szorosan alakult és fej-fej mellett halattak a csapatok. Ezt a szettet is a nagyon jó és alig rontott nyitások miatt nyertük meg. Bátran és ügyesen játszottak. A második szett már kicsit „lazább” volt, mert végig koncentrálva és lelkes játékkal játszottak. Így megszerezték aznap a második győzelmüket is.

Ezután a 13. helyért a Göd csapata következett. Mindkét csapaton látszott már a fáradtság de küzdöttek. Az első szettet a Göd csapata nyerte, mert ők nagyon jól nyitottak, míg mi sokat hibáztunk. A második szettben a lányok ügyesen talpra álltak, és hatalmas mentéseket és gyönyörű megoldásokkal behúzták a második szettet, így lett 1:1. A mindent eldöntő szett is szoros volt de sajnos a sok hiba miatt 2:1-s vereséget szenvedtünk.

A lányok egésznap bátran és jól játszottak. A hullámvölgyekből amilyen hamar lehetett kijöttek, nyitásaik bátrak, mezőny munkájuk kiemelkedő volt. Büszke vagyok rájuk és az elért 14. helyre is.

Ezeket olvasta már?