Idén is lesz Táncsics Kupa

2015. 12. 06., vasárnap, 08:15

A Dél-Dunántúl legnívósabb teremlabdarúgó-tornáját ezúttal is megtartják, méghozzá a szokott időpontban. Idén már 23. alkalommal rendezik meg a Táncsics Kupát a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban – ezúttal december 19-én, szombaton.

A csapatok számától függően ez lehet kétnapos rendezvény is, ebben az esetben 20-án, vasárnap lenne a másik játéknap – tavaly 12 nagyon erős csapattal egy nap alatt került megrendezésre a torna. 2014-ben a megfiatalított Major Autó ünnepelhetett, a torna legjobbjának Kovács Olivért, a legjobb kapusnak Sztopkó Jánost választották, a gólkirály pedig Vadas Zalán lett.

Erre a tornára is jó eséllyel érkeznek majd korábbi NBI-es futballisták szép számmal, hiszen több olyan csapat is van, amely ilyen játékosokra építve hosszú évek óta „tartóoszlopa’ a Táncsics Kupának. A nevezési díj továbbra is 25.000 ft csapatonként, a díjazásról és a konkrét lebonyolításról pedig majd csak a beérkezett nevezések függvényében fognak dönteni a szervezők.

Nevezni és érdeklődni Horváth Tibor főszervezőnél lehet a 0670/337-47-70-es telefonszámon lehet már most is, egészen december 14-éig, hétfőig.

Ezeket olvasta már?