Az ötödik helyen a Közutasok csapata

2015. 09. 27., vasárnap, 18:26

A férfi Teke Szuperliga 4. fordulójában a Budapesti Erőmű csapatát fogadta a Közutasok-1.MCM Kaposvári TK.

Az ifjúságiak mérkőzésén a kaposvári játékosok mindössze 1-1 szettpontot tudtak nyerni, így a vendégek megérdemelt 4:0 arányú győzelmet arattak.

A felnőtt mérkőzés első sorában Kálny Krisztián és Nagy Gergő is viszonylag simán, 3:1 arányban nyerte párharcát, így 2:0-ás, 66 fás előnyt szereztek a hazaiaknak.
A második sorban is a kaposváriak akarata érvényesült. Németh Tibor folytatta a sormintát és 3:1-es szettaránnyal szerezte meg a harmadik kaposvári csapatpontot. Lengyel Dániel a szettek tekintetében döntetlenezett ellenfelével, de mivel 4 fával többet ért el összességében, így a Közutasok kapták a negyedik csapatpontot is. Két sor után a hazaiak 4:0-ra, 105 fával vezettek.

Az utolsó sorban Horváth László javuló formát mutatva 3:1 arányban nyert, míg a gyenge napot kifogó Földesi Zsolt és a helyére beálló Magyar József páros sima 4:0-ás vereséget szenvedett, így végül a Közutasok-1.MCM Kaposvári TK 7:1 arányban, 88 fával nyerte a mérkőzést.

Négy fordulót követően a kaposváriak felnőtt csapata az előkelő 5. helyet foglalja el a tabellán.

A következő fordulóban, október 10-én a nyáron a többszörös világbajnok Kakuk Leventével megerősödött Győr-Szol TC-hez utazik a Közutasok csapata.

Eredmények:
Közutasok-1.MCM KTK - Budapesti Erőmű SE   7:1  (3155 - 3067)
Kálny Krisztián 530 - Tóbiás János 495 (3:1)
Nagy Gergő 549 - Rendes Ádám 518 (3:1)
Németh Tibor 519 - Jancsár Péter 484 (3:1)
Lengyel Dániel 526 - Zombori Norbert 522 (2:2)
Ifj. Horváth László 543 - Czeilinger Gábor 512 (3:1)
Földesi Zsolt (Magyar József) 488 - Szövérfi István 536 (0:4)

Ifjúsági mérkőzés:
Közutasok-1.MCM KTK - Budapesti Erőmű SE   0:4  (987 - 1033)
Buzsáki Bálint 511 - Czeilinger Gábor 545 (1:3)
Fajtai Arnold 476 - Bolla Márk 488 (1:3)

Ezeket olvasta már?