Dávid Zoltán újra itthon játszhat

2015. 09. 10., csütörtök, 10:54

A kaposvári röplabdabarátok régi kedves ismerősei közül Nagy József a hét elején már igent mondott a Fino vezetőinek, és úgy néz ki, hogy Dávid Zoltán is egyre közelebb kerül a megállapodáshoz.

Ez azt jelentené, hogy mindketten a bajnok és kupagyőztes somogyi alakulatot erősítenék a 2015/2016-os évadban.

Dávid Zoltán 1998-ban mutatkozott be a felnőtt együttesben, és eredményes szezonok után próbálta ki magát külföldön, több országban is. A 34 esztendős, 193 centi magas, saját nevelésű játékos nagy valószínűséggel hazatér régi sikerei helyszínére.

- Kértem még egy kis haladékot a Fino vezetőitől, mert várok egy külföldi ajánlatra, de ezen a héten eldől, hogy ebből lesz-e valami – mondta honlapunknak Dávid Zoltán. – Ígéretekkel viszont már tele a padlás, én pedig úgy gondolom, hogy jó lenne most már véglegesíteni a helyzetemet. Most azt tudom mondani, hogy 80 százalék az esély a visszatérésemre a kaposvári csapatba. A hétvégi tornán jó volt újra játszani az együttesben. Természetesen még nem úgy ment, ahogy kellene, hiszen ebben az időszakban fizikálisan is nagy a megterhelés és fáradtak vagyunk. A röplabda azonban olyan, mint a bicikli, nem lehet elfelejteni, így bízom benne, hogy sikeres szezon elé nézünk. A hangulat, a légkör mindig jó volt Kaposváron, és én szeretek itt lenni.

Ezeket olvasta már?