Éremeső a Crystal SC-nél

2015. 06. 01., hétfő, 11:55

Nagyon szép eredményekkel zárták a Crystal SC versenyzői a Nyugat-Magyarországi Regionális Diákolimpia döntőjét, illetve az Oviolimpiát, melyet a múlt hétvégén rendeztek meg Pécsen.

A versenyen 21 fővel indult az egyesület, ahol iskoláikat és óvodáikat képviselték a lányok. A döntőn számos dobogós helyezés került a birtokába a versenyzőknek, mind egyéni, mind összetett eredményként.

Az egyesület sportolói nagyon sokat készültek a versenyekre és még sok megmérettetés van előttük. Gőzerővel készülnek többek között az Országos Diákolimpia döntőjére, a Magyar Látványtánc Szövetség által megrendezendő Európa Bajnokságra és az ősszel megrendezésre kerülő Magyar Bajnokságra is, ahová a Vidékbajnokságról jutottak tovább a gyerekek.

Az őszi szezon új próba elé állítja a lányokat, hisz az Esztétikus Gimnasztika Magyar Bajnokságán is részt vesznek. A heti 15-20 órás edzések igen kimerítőek a gyerekek számára, de fáradhatatlanul küzdenek és dolgoznak az eredményeikért.

A versenyek és bajnokságok mellett számos felkérésnek próbálnak meg eleget tenni és bemutatókon mutatják meg tehetségüket, ügyességüket.

A nyár sem szólhat végig pihenésről, hisz edzőtáborokon vesznek részt a versenyzők, hogy még eredményesebbek legyenek.

Eredmények:

Márvai Csenge : összetett, labda, buzogány: 1. területi bajnok!
Rácz Dorottya: összetett, labda, buzogány: 2.
Polák Barbara: összetett: 3., buzogány:3.
Barabás Anett: összetett: 5., buzogány: 3.
Szemesi Barbara: összetett: 7.
Juhász Kata: összetett: 9.
Fülöp Kitti Mariann: összetett, karika, labda: 2.
Máté Petra: összetett, karika: 3.
Péter Adél: összetett: 4.
Németh Dorina: összetett: 5., labda: 3.
Takács Dalma: karika, buzogány:1. területi bajnok! összetett: 2.
Horváth Rebeka: összetett, karika, szalag: 1. területi bajnok!
Németh Csenge: buzogány: 1. területi bajnok!, karika, összetett: 2.
Szücs Boglárka: összetett: 8.
Balog Larina: összetett: 9.
Polák Boglárka: összetett: 10.
Británszki Angéla: összetett: 11.

Oviolimpia:

Berkes Adrienn: 2.
Szerafin Gréta: 3.
Péter Ella: 5.
Sághy Tímea: 7.

Ezeket olvasta már?