Ismét aranycsapatot formált a kaposvári sikerkovács

2015. 05. 15., péntek, 17:28

Ismét Kaposvár a röplabda magyarországi fővárosa, miután a Fino férfi röplabdacsapat a Magyar Kupát és a bajnokságot is megnyerte. Az elmúlt időszakról, célokról, a korábbi 201-szeres válogatott klasszist, Demeter György vezetőedzőt faggattuk.

Negyvenhárom tétmérkőzésen 39 győzelem és mindössze négy vereség. Mégis izgulnunk kellett az aranyéremért.

A tavalyi két ezüstérem után azt a célt tűztük magunk elé, hogy szerezzük vissza az első helyeket, illetve, ameddig csak lehet, őrizzük meg a veretlenségünket. A sikeres sorozat januárban, a Challenge Kupában ért véget, amikor a szerb Crvena zvezda kétszer is felülmúlt minket, majd a bajnoki döntőben a Kecskemét is kétszer fölénk kerekedett. A döntő első mérkőzésén túlságosan is megnyugodtunk, és hiába volt két meccslabdánk, mégis kikaptunk. A rövidzárlatunkat kihasználta a Kecskemét, majd a második összecsapáson is jobbnak bizonyult.

Ezután jött a fordulat…

A harmadik mérkőzés ötödik játszmája jelentette a fordulópontot. Visszajött az önbizalmunk, újra volt hitünk, és meg is nyertük azt a találkozót. Kiderült, hogy két, közel egyforma csapat vívja a döntőt, és apróságok dönthetnek. A negyedik meccset idegenben hoztuk, az utolsó összecsapáson pedig mi voltunk a higgadtabbak, a mi játékunk volt kiegyensúlyozottabb.

A lelátókra visszatérő közönség nem csak a győzelemnek örülhetett, hanem az extra egyéni teljesítményeknek is.

A harmadik és az ötödik találkozón Németh Ferenc volt a főszereplő, a negyedik meccsen pedig Magyar Bálint, Deák Márk és Bozóki Bence teljesítménye nőtt az átlag fölé. Nem véletlen, hogy a válogatottba hat Fino-játékosnak is meghívót küldtünk.

Ugyancsak nagy dolog, hogy az elmúlt hónapokban a Kaposvári Röplabda Akadémia korosztályos tehetségei is bemutatkozhattak a nagyok között.

Bögöly Gábor, Pavlényi Máté és Keen Cameron nem csak pályára lépett, hanem hozzá is tett a mérkőzésekhez. Utánpótlás-nevelő műhelyünk jó úton jár, és bízom benne, hogy a későbbiekben is többen eljutnak majd a felnőtt csapatig az akadémia növendékei közül.

Az elmúlt időszakban, úgy tűnik, ismét fejlődő pályára állt a magyar röplabda. Ön hogy látja mindezt?

A női szakágnak igen jót tett, hogy a válogatott csaknem három évtized után újra kijutott az Európa-bajnokságra. A férfibajnokságból idén is a kecskeméti és a kaposvári együttes emelkedett ki. Fontos lenne, hogy újra elinduljon a Közép-európai Liga, mert ebben a nemzetközi sorozatban tudnánk még tovább fejlődni, a külföldre vágyó kulcsembereink pedig itt mutathatnák meg magukat a menedzsereknek.

Merre tovább, kaposvári röplabda?

A kaposvári csapat 1991-ben játszott először bajnoki döntőt, 1992-ben szereztünk először bajnoki címet. Azóta mindössze egyszer fordult elő, hogy nem zártuk a dobogón a pontvadászatot. Nekünk is meg kell újulni, haladni kell a korral és kihívásokat kell találnunk. A magyar örök rangsorban most utolértük a Csepelt, jövőre szeretnénk őket megelőzni. A klub vezetése felkért a szakmai munka folytatására, és remélem, ütőképes, szerethető együttes formálódik majd a következő évadra is Kaposváron.   

Ezeket olvasta már?