Fino: Szerdán folytatódik az idegek harca

2015. 04. 28., kedd, 19:42

Megragadta az utolsó esélyt a Fino, így folytatódik az aranycsata a férfi röplabda-bajnokság idei döntőjében. Három mérkőzés után ugyan még mindig 2-1-re vezet a Kecskemét, de a kaposváriak egyre jobb formát mutatnak.

A finálé negyedik találkozója szerdán 18 órakor kezdődik Kecskeméten.

Németh Ferenc extra teljesítményt nyújtott a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén, és nagy részt vállalt abban, hogy a kaposváriak 3:2 arányban nyerni tudtak. A bajnokavatást így elnapolták, a somogyi aranyálmok pedig életben maradtak.

„Ez a győzelem annak köszönhető, hogy fegyelmezettebben, lelkesebben játszottunk, mint korábban, és talán ki is ment belőlünk a feszültség, amiatt, hogy az első kettő meccset a kecskemétiek nyerték. Én pedig fegyelmezettebb, motiváltabb voltam, és a csapat is jobban játszott, ami sokat segített nekem” – összegezte az emlékezetes harmadik találkozó tapasztalatait Németh Ferenc.

A szurkolókon ezúttal sem múlt: mindkét oldalt lelkesen buzdították a lelátóról. A Kaposvár-Kecskemét aranycsata szerdán 18 órakor folytatódik a hírös városban, és az eddigi meccsek közül most lesz a legnagyobb a tét.

„Mi még mindig előnyben vagyunk – foglalta össze a lényeget Szasa Nedeljkovics, a Kecskemét trénere. – Szerdán este telt ház lesz Kecskeméten, nekünk pedig csak egy frissítés és sok-sok új energia kell, és biztos vagyok benne, hogy belemegyünk legalább kétszáz százalékkal a meccsbe. Meglátjuk, mire lesz elég.”

A szakemberek azt mondják: az a csapat nyer majd szerdán esdte, amely fejben jobban bírja a csatát. A mérkőzést ezúttal is élőben közvetítjük a kapos.hu internetes portálon. Ha a Fino győzni tud, a szombaton 17 órakor kezdődő ötödik összecsapásra maradt a döntés.

Ezeket olvasta már?