2015. 02. 09., hétfő, 21:25
Kaposváron, a Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tornacsarnokában rendezték a regionális kenguru (U11) kosárlabda-bajnokság 5. fordulóját. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapata az „E” csoportban szerepelt.
A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapata az „E” csoportban szerepelt, ahova a két vereséget hozó előző fordulóból estek ki. Ezúttal a Pécsi VSK Gepárdok, a Gyakorlós Törpék és a Kasi Delfinek „B” együttesei alkották a mezőnyt.
– Az első mérkőzésen egy – már második meccset játszó – fáradt, tartalékosnak tűnő PVSK-val találkoztunk – számolt be a történtekről Sziget András, a Kasi Delfinek „B” edzője. – Kemény, harcos egész pályás védekezéssel sok labdát szereztünk. Ebből gyorsan indulva sok könnyű kosarat értünk el. Ezzel komoly előnyt harcoltunk ki és nyomatékosítottuk, hogy ezen a meccsen a mi akaratunk érvényesül majd. Végül mind a négy negyedet megnyerve minden játékosnak (akik éltek is a lehetőséggel) lehetőséget adva sima győzelmet arattunk.
A csoport döntőben a Gyakorlós Törpékkel játszottunk. Továbbra is a szigorú védekezés volt az alap, de kiemelten figyeltünk az ellenfél extra játékosára. Az ő féken tartása kulcsfeladat volt. Az első negyedben bejöttek a dobásaink, az egy-egy elleni játékunk, és jól büntetőztünk. Ezzel határozott előnybe kerülve zártuk az első játékrészt.
A mérkőzés hátralévő részében nagyot küzdve jó csapatjátékkal őriztünk meg előnyünkből 8 pontot. A második félidőben az ellenfél változtatott a védekezésén ez nem ízlett nekünk, de minden játékosunkat pályára küldve harcos játékunk győzelmet hozott. Külön ki kell emelni Bátorfi Roland, Széki Mór és Yake Matthew védő, valamint Karabulut Haluk Tunahan támadó játékát. A következő fordulóban ismét a „D” csoportban próbálhatunk szerencsét.
Kasi Delfinek „B”–Pécsi VSK Gepárdok 63–31 |
A Kasi Delfinek „B” legjobb dobói: Karabulut (11), Marics Cs. (10), Hegedüs (8), Katus (7), Széki (6), Yake (4), Cséplő (4), Antalics (3), Csizmadia (2), Molnár (1). |