2015. 01. 18., vasárnap, 17:29
5:3-as vereséget szenvedtek hazai pályán a tabellán 2. helyen álló Zalaegerszeg csapatától a Közutasok a teke Szuperligában. Nem ment jobban az ifjúsági csapatnak sem, ők 3:1-es vereséget szenvedtek a zalaiaktól.
Szombaton a tabella második helyén álló Zalaegerszegi TK látogatott a Közutasok-1.MCM KTK csapatához. Az ifjúságiak mérkőzésén Buzsáki jól játszott, meg is szerezte a pontot, de a másik párban Fajtai nagyobb különbséggel kapott ki, így a vendégek nyertek 3:1 arányban.
A felnőtt mérkőzés első sorában Nagy Gergő és Lengyel Dániel is remekül teljesített. Előbbi 597, utóbbi 586 fáig jutott, mellyel megszerezték mindkét csapatpontot. A hazaiak így meglepetésre 17 fás előnybe kerültek.A középső sorban már érvényesült a papírforma. Kálny és Németh is gyengén játszott, amit a vendégek kihasználtak és kiegyenlítették a csapatpontok állását, az összes ütött fa tekintetében pedig 52 fás előnyre tettek szert.
Az utolsó sorban Sághy jól játszva szerezte meg a hazaiak 3. csapatpontját, Horváthnak ezzel szemben esélye sem volt, a zalaiak majdnem megduplázták faelőnyüket, így kialakult az 5:3 arányú vendég győzelem.Következő héten a kaposváriak a bajnoki listavezető Szegedi TE csapatához látogatnak.
Eredmények: |
Közutasok-1.MCM KTK - Zalaegerszegi TK 3:5 (3363 - 3465) Nagy Gergő 597 - Kozma Károly 596 Buzsáki Bálint 553 - Pintér Károly 541 |