Őrült rangadó, ismét Fino-győzelem

2014. 12. 10., szerda, 23:25

Nem mindennapi, csatában őrizte meg idei veretlenségét a Fino férfi röplabdacsapata Kazincbarcikán. A kaposváriak a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén úgy győztek, hogy az első két szettet a házigazda nyerte. A rangadót elhalasztják!

Immár hivatalos!

Az eredetileg december 14-re, vasárnapra kiírt NB I-es férfi röplabda rangadót, a listavezető Fino Kaposvár és a bajnoki címvédő Gorter Kecskemét találkozóját elhalasztják. Az alföldiek nemzetközi kupamérkőzéseik miatt kérték, hogy ne most kelljen megmérkőzniük az éllovassal. Az összecsapást március 4-én, 18 órakor játsszák majd le Kaposváron.

A somogyiak a hosszú utazást követően nehezen lendültek játékba, és az első szettben csak húsz pontig jutottak. A térfélcsere után már izgalmas küzdelem bontakozott ki a pályán, és a ráadás ráadásában dőlt el a játszma sorsa. Végül a borsodiak örülhettek a 36:34-es diadalnak. A harmadik játékrész sem fulladt unalomba, és a jól játszó Vegyész a hajrában egészen a meccslabdáig jutott. A kaposváriak a legjobbkor kapták össze magukat, és végül 31:29 arányban felülkerekedtek. A folytatásban átvette az irányítást a jobb erőkből álló Fino, és előbb a negyedik, majd az ötödik szettet is biztosan megnyerte, amivel kiharcolta az idegenbeli győzelmet is.

„Színvonalas, jó mérkőzést játszottunk – kezdte összegzését a Fino vezetőedzője, Demeter György. – A második és a harmadik játszma végén a szerencsésebb csapat örülhetett, aztán átvettük az irányítást, és erőben, illetve figyelemben is jobban bírtuk. Nem volt könnyű a dolgunk Kazincbarcikán, és dicséret illeti a csapatot a küzdésért, a helytállásért és a győzelemért.”
„Az első két szettben körülbelül Hatvannál járhattunk, aztán végre megérkeztünk Barcikára – tette hozzá Bagics Balázs csapatkapitány. - Szabó Dávidot nem tudtuk tartani, de a csapat összeszedte magát, és küzdöttünk végig. Fizikálisan és fejben is jobban bírtuk.”

A kaposváriak a legszebb idők erényeit csillogtatták meg újra: nem ismertek elveszett labdát, és két szettes hátrányból fordították a maguk javára az eredményt. A visszavágót december 16-án, kedden este 19.30 órától játsszák a kaposvári városi sportcsarnokban, és ahogy Demeter mester fogalmazott: a fiúk nagyon várják majd a szurkolókat, mert ismét csak nagy csata várható a győzelemért, és persze a továbbjutásért.

Férfi Magyar Kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés

Vegyész RC-Kazincbarcika–Fino Kaposvár SE 2:3 (20, 34, -29, -19, -5)

Kazincbarcika, 300 néző. V.: Csizmarik, Suba.

Fino: Magyar, Bagics, Juhász, Németh F., Bozóki, Szabó A. Csere: Deák (libero), Rása. Vezetőedző: Demeter György.

Ezeket olvasta már?