teremfoci Nagy öregek és fiatal reménységek a parketten

2014. 12. 02., kedd, 06:02

Az első fordulót rendezték az Irodagép Kupa Kaposvár városi kispályás labdarúgó terembajnokságban. A pontvadászatra ezúttal 13 csapat adta le nevezését, melyek között a rutinos többszörös bajnokok mellett több fiatalokból álló gárdát is találhatunk.

A játéknap első mérkőzésén rögtön két újonc csapat küzdött meg egymással. Az FC Nightmare csupán azzal kerekedett felül ellenfelével szemben, hogy rendelkezett cserejátékossal és némi szerencsével. A második meccsen a címvédő hamar háromgólos előnyre tett szert az M-Car Autókereskedéssel szemben, akik viszont nem adták fel és amilyen gyorsan „összeszedték” a három gólt, olyan gyorsan egalizálták is azt. A végjátékban aztán összekapta magát a Kaposstil-FIFA és hozta a mérkőzést. 

A nap presztízs mérkőzésének ígérkezett a Fortuna Vendéglő-Két Testvér Pizzéria derbi, hiszen mindkét oldalon több kiskorpádi játékos is szerepelt. A meccset a jobb helyzetkihasználásának és rutinjának, no meg jól védő kapusának köszönhetően a Két Testvér Pizzéria nyerte. A folytatásban kis híján elszórakozta négygólos előnyét a Somogy Sportja, hiszen a második félidő elején már 5-1-re is vezettek a Kramár és Társa ellen, akik egy pillanatig sem adták fel, feljöttek 5-4-re, de a végjáték újra az ellenfelüké volt. A rutin és a fiatalság küzdött meg egymással a QLR-Takuma meccsen, amin fordulatos körülmények között, az utolsó pillanatban lőtt góllal mentette ikszre a találkozót a Takuma. 

Az utolsó mérkőzés a nap rangadóját hozta, melyen a SIM-Team nagyon sportszerűen négy mezőnyjátékossal állt ki az így érkező MILF FC ellen. A jó színvonalú, hajtós, de igen sportszerű mérkőzésen a SIM-Team már két góllal is vezetett, de a MILF egyenlített, aztán a végjátékban mindkét csapat döntésre vihette volna a meccset, de a végén maradt az igazságosnak mondható döntetlen.Az izgalmas, látványos meccseket péntek délutánonként tekinthetik meg az érdeklődők a Kaposvári Egyetem sportcsarnokában.