2014. 11. 19., szerda, 06:18
December 5-én, pénteken 16 órától rendezik a kaposvári városi sportcsarnokban az idei, sorrendben immár 15. Látványsport-fesztivált. A közönség tizennégy produkciót láthat majd, a legjobbak pedig ezúttal sem mennek haza üres kézzel.
Az esemény története még 2000-ben kezdődött. A szervezők fő célja az volt, hogy fellépési lehetőséget biztosítsanak a kaposvári fiataloknak. Ami azóta történt, arra talán senki nem számított – a Látványsport Fesztivál egy önálló sportággá nőtte ki magát a somogyi megyeszékhelyen.
„Akkoriban még az iskolák voltak túlsúlyban, ma már jellemzően az egyesületek neveznek erre a fesztiválra – mondta lapunknak Szerb György ötletgazda. – Napjainkban elég sokan versenyeznek a Magyar Látványtánc Sportszövetség rendszerében, és sokan külföldre is kitekintenek. A mi rendezvényünkön nem automatikus a részvétel: van egy minimum szint, amit teljesíteni kell, ezért rendezünk minősítőt minden évben a Munkácsy gimnázium tornatermében.
A tavalyi gáláról készített összeállításunk:
A döntőt hagyományosan a városi sportcsarnokban tartjuk, és el kell mondani, hogy nincs szakmai zsűri, inkább a közönséget képviseli a bíráló bizottság, így érthető, hogy a tagok szubjektív módon döntenek. Ez nem egy vérre menő verseny, inkább egy gála, egy karácsony előtti megmutatkozási lehetőség a fiataloknak. A zsűri tehát nem a helyezésekről dönt, hanem arany-, ezüst- és bronzminősítéssel díjazza a gyakorlatokat.”
A szervezők az idén is telt házra számítanak, de fontos információ, hogy szigorodtak a rendezvényszervezéssel kapcsolatos előírások, a városi sportcsarnokban pedig meghatározott számú ülőhely van, így csak az előzetesen kiosztott meghívókkal lehet majd bejönni a létesítménybe.