teke Közutasok-döntetlen a BKV ellen

2014. 11. 16., vasárnap, 15:12

A teke Szuperliga 10. fordulójában a BKV-Előrével játszott döntetlent a Közutasok-1.MCM KTK csapata. Az ifjúságiak jobban játszottak, mint a múlt héten, melynek meg is lett az eredménye. Szoros meccsen sikerült nyerni a fővárosi csapat ifijei ellen.

A felnőtteknél is egy kiélezett csatára lehetett számítani. Az első sorban Sághy, hiába játszott jól, nem bírt a jó napot kifogó Sájermannal, Nagy viszont újra gyengébben teljesített az elvárttól, amit a vendégek rutinos játékosa, Pete kihasznált, így a vendégek 2:0-ra, 41 fával vezettek az első kör után. A második sorban Lengyel fél szettpontot engedélyezett Tóth Norbertnek, ezzel begyűjtve az első hazai csapatpontot, Kálnynak ezzel szemben esélye sem volt Tóth Áronnal szemben. A második sor után 3:1 volt a BKV-nak.

Az utolsó sorban Ifj. Horváthnak az első három szettben nem ment igazán a játék, ekkorra a csapatpont sorsa már el is dőlt, Kovács megszerezte. Földesi viszont rendkívül jó formában játszott,  dobásról-dobásra távolodott ellenfelétől, így csökkentve a két csapat közti fakülönbséget, melyet az utolsó szettben sikerült is megfordítani, így kialakult az igazságosnak mondható döntetlen eredmény.

Egy hét szünet után a következő fordulóban az FTC csapatát fogadják a Közutasok.

Teke, férfi Szuperliga, 10. forduló

Közutasok-1.MCM KTK - BKV-Előre SC   4:4  (3285 - 3249) 

 Sághy Tamás 556 - Sájermann Gergő 576 (1:3) 
Nagy Gergő 520 - Pete László 541 (1:3) 
Lengyel Dániel 543 - Tóth Norbert 517 (3,5:0,5) 
Kálny Krisztián 517 - Tóth Áron 567 (0:4) 
Ifj. Horváth László 543 - Kovács Gábor 562 (1:3) 
Földesi Zsolt 606 - Szarvas Balázs (Tóth Tamás) 486 (4:0) 
 
 Ifjúsági mérkőzés: Közutasok-1.MCM KTK - BKV-Előre SC   3:1  (1011 - 1007) 

Buzsáki Bálint 513 - Kocz Norbert 488 (3:1) 
Fajtai Arnold 498 - Gönczi Ádám 519 (1:3) 

Ezeket olvasta már?