kosárlabda Örökrangadót nyert a Tigris KK Dombóváron

2014. 10. 21., kedd, 06:16

Rangadóval indult a kaposvári Tigris KK második szezonja a férfi NB II-es kosárlabda bajnokság Nyugati csoportjában. A tavalyi év bronzérmese a megerősödött dombóvári csapathoz látogatott, és kellemes meglepetésre végül kilenc ponttal nyert.

Dombóvári pontokkal indult a mérkőzés, majd Dross három pontosaival gyorson fordított a vendég Tigris KK. Az első negyedben a kaposvári csapat egyik legjobb játékosa, Mester Milán súlyos térdsérülést szenvedett egy szabálytalanságot követően. Az előzetes orvosi vizsgálatok alapján műtét és hosszú kihagyás vár a ponterős játékosra. A somogyi csapat a folytatásban közel 10 pontos előnyre tett szert. A második negyedben öt percen keresztül nem szerezett pontot a Tigris, így a hazai csapat a félidőre öt pontra megközelítette a ellenfelét.

A térfélcsere után felváltva estek a pontok: a Tigris Déri és Babócsai pontjaival folyamatosan válaszolni tudott a Panta, Szilágyi kettős által vezetett hazaiak támadásaira.

Az utolsó játékrészben Fehér Iván együttese 15 pontos előnyre tett szert, melyet taktikus, érett játékkal a mérkőzés végig meg is tartott. A Tigris KK  jó játékkal, megérdemelt, 77:68 arányú győzelmet aratott a csapatott elkísérő szurkolók legnagyobb örömére. Október 22-én újabb rangadó vár a Tigris KK-ra, hazai pályán a Marcali csapatát fogadják Mihalicsék a Táncsicsban.