teke Közutasok-győzelem Nyíregyházán

2014. 10. 20., hétfő, 17:14

6-2-re győzött a Nyíregyháza otthonában a Közutasok férfi tekecsapata, a Szuperliga 7. fordulójában. Nyerni tudott a Nyírségben az ifjúsági csapat is, 4-0 arányban bizonyultak jobbnak vetélytársuknál.

A Teke Szuperliga 7. fordulójában a Közutasok-1.MCM KTK a Nyíregyházi TK vendége volt. Nem várt könnyű feladat a vendégekre, a hosszú és fárasztó utazást követően a nyírségiek felújított és 3 hete átadott pályáján kellett helytállniuk.Ennek ellenére nagyon jól kezdték a mérkőzést a Közutasok játékosai. Nagy Gergő remek formában gurított, kimagasló, 629 fát ért el, mellyel 3:1 arányban nyert a hazaiak egyik legjobbja, Szlovenszki Tibor ellen. A másik párban Sághy Tamás is biztosan gyűjtötte be az első két szettpontot Kastura Zsolt ellen, aztán a harmadik szettben, egy megcsúszás miatt jött egy kisebb rövidzárlat, de a megszerzett faelőny így is bőven elég volt a csapatpont megszerzéséhez. Így a Közutasok 2:0-s, megnyugtató 91 fás előnybe kerültek.

A második sorban Németh Tibor ugyan az első szettben kikapott Szegő Leventétől, de a következő hármat megnyerte, ezzel megszerezve a harmadik vendég csapatpontot. Kálny Krisztián szettpontok tekintetében ugyan kikapott Mogyorósi Pétertől -így a hazaiaké lett ez a csapatpont-, azonban egy fantasztikus hajrának köszönhetően (171 fás utolsó szett) a kaposváriak faelőnyét így is növelni tudta. Két sor után a kaposváriak 3:1-re, 150 fával vezettek, lényegében eldőlt a mérkőzés, a pontarány volt kérdéses.

Az utolsó sorban Ifj. Horváth László a megszokottnál gyengébben kezdett, ezt Finta Zoltán ki is használta, az első három szettet megnyerte a hazai játékos, így a végén Ifj. Horváth hiába szépített, a szabolcsiak szerezték a csapatpontot. Földesi Zsolt és Hacker Dezső fej-fej mellett haladtak, felváltva nyerték a szetteket, összességében Földesi 10 fával többet ütött, így a vendégeké lett az utolsó csapatpont.

A Közutasok-1.MCM Kaposvári TK végül 6:2 arányban, 142 fával nyerte a mérkőzést. A kaposváriak 6. helyen állnak a tabellán, a következő héten szombaton 13 órától a Győr-Szol TC csapatát látják vendégül a Szántó utcai Tekecsarnokban.

Nyíregyházi TK - Közutasok-1.MCM KTK   2:6  (3268 - 3410) 

Szlovenszki Tibor 567 - Nagy Gergő 629 (1:3) 
Kastura Zsolt 521 - Sághy Tamás 550 (2:2) 
Szegő Levente 509 - Németh Tibor 541 (1:3) 
Mogyorósi Péter 554 - Kálny Krisztián 581 (2,5:1,5) 
Finta Zoltán 565 - Ifj. Horváth László 547 (3:1) 
Hacker Dezső 552 - Földesi Zsolt 562 (2:2)   

Ifjúsági mérkőzés: Nyíregyházi TK - Közutasok-1.MCM KTK   0:4  (778 - 988)  

Ifj. Ráski János 410 - Buzsáki Bálint 477 (0:4) 
Erőss Adrián 368 - Lengyel Dániel 511 (0:4) 

Ezeket olvasta már?