step by step A gyaloglás napjai a belvárosban és a Desedánál

2014. 10. 14., kedd, 05:52

A MA-VIK Triatlon Club ötödik alkalommal rendezte meg kaposvári helyszínen a Világ Gyalogló napi rendezvényeket. A háromnapos eseményen kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a nekik tetsző programot és távot.

Az első napon az óvodások találkoztak a Berzsenyi parkban és sétáltak, játszottak egy órát a szép napsütéses időben. A túra végén pedig könyveket és ajándékot kaptak a rendező klub képviselőjétől. Másnap két túrára volt lehetőség. Az egyik a desedai körtúra volt, melyen a bátrabb és gyakorlottabb túrázók vettek részt szép számmal. A körtúrát kerékpárral is lehetett teljesíteni. A másik, kisebb túra a jégcsarnoktól indult és a desedai Látogatóközpont volt a cél. Természetesen volt lehetőség a Nordic Walking kipróbálására is, ugyanis kölcsönözhető botok álltak rendelkezésre. A múzeumi rendezők lehetővé tették az ingyenes látogatást és a hajózást is. 

„A záró napon folytatódott a gyalogló sorozat 5, 8 és 10 km-es távokon. A Rippl-Rónai villa felé vettük az irányt. Az időjárás ismét kegyes volt hozzánk és gyönyörű napsütésben értünk fel a Róma hegyre. Értelmes, egészséges hétvégét töltöttünk együtt a szabad levegőn, és sok-sok kilométerrel a lábainkban indultunk hazafelé” – mondta lapunknak az esemény szervezője, Böröczi Antalné. A Somogy Megyei Szabadidősport Szövetség és MA-VIK Triatlon Club következő  rendezvénye a 2. Női Mozgásfesztivál lesz Kaposváron, a sportcsarnoknál október 19-én, vasárnap délelőtt 9 és 12 óra között.