kosárlabda Pénteken már tétmérkőzést vív a KKK

2014. 10. 09., csütörtök, 05:24

Az idén és tavaly tavasszal is a negyedik helyen fejezte be a bajnokságot a KKK. A fiúk mindkét szezonban felülmúlták a várakozásokat, és a szurkolók abban reménykednek, hogy az előttünk álló évadban is sikerül meglepni az élmezőny tagjait.

A KKK pénteken, hazai környezetben játssza első bajnoki találkozóját a MAFC ellen. A somogyiak a jól sikerült szezon után az összes légiósukat lecserélték, és igyekeztek kiváló képességű játékosokkal pótolni őket. A Louis Hinnant helyére érkező Matthew Gibson a szakemberek szerint stabilabb irányító lesz, a visszatérő Nik Raivio ponterősségében pedig ezután is joggal bízhatunk majd. Nagy kérdőjel egyelőre, ki jelentheti a megoldást a palánk alatt. Fahro Alihodzics első tesztmeccsén 15 pontot dobott a Pécsnek, de csak az előttünk álló időszakban dől el, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Mindenképpen belekapaszkodhatunk abba, hogy a magyar mag meghatározó része együtt maradt, a tapasztalt Grebenár Péter pedig biztosan nagy segítséget nyújt majd a pályán a többieknek. A nyáron szerződést hosszabbító Fodor Mártontól és Hendlein Rolandtól a következő évadban is sokat várhat a szurkolótábor.

Fekete Ádám legénysége három felkészülési tornán vett részt az elmúlt időszakban. A hazai rendezésű Orosz László Emléktornát és a soproni Krasznai Kupát biztató teljesítménnyel nyerte meg a társaság, a PVSK Kupán pedig a második hely jutott a csapatnak. A papírforma alapján a bajnoki nyitó mérkőzésen nyernie kell az együttesnek a MAFC ellen, és a második fordulóban, Szegeden is reális cél lehet a győzelem. A Paks és a Kecskemét ellen már nehezebb dolga lesz a társaságnak. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy több csapat is jelentősen megerősödött a szünetben, így nagy bravúr lenne az igazán eredményes szereplés.  Mi ennek ellenére bízzunk benne, hogy összejön a triplázás, vagyis egymás után harmadszor is elverekszi magát a legjobb négyig a KKK. 

Ezeket olvasta már?