világkupa Újra Kaposváron a díjlovagló szakág krémje

2014. 10. 08., szerda, 06:03

Egy év kihagyás után visszatér a kaposvári Pannon Lovas Akadémia a díjlovagló Világkupa mezőnye: az impozáns lovardában október 10. és 12. között, immár 26. alkalommal rendezik meg a rangos nemzetközi viadalt.

A háromnapos versengésre 11 nemzet 55 lovasa nevezett, és közönség ezúttal is neves sportembereket láthat majd. Az összdíjazás 13 ezer euró, a belépés pedig ezúttal is ingyenes. A sikertörténet még a nyolcvanas évek végén kezdődött, amikor a kaposvári lovasbázis egyik szabad területén kialakították a díjlovagló négyszöget, és a bírói torony mellett elhelyeztek az érdeklődőknek öt padot... Az első Világkupa-forduló rögtön igazán hangulatos és emlékezetes volt, a nemzetközi mezőny tagjai jól érezték magukat, és a magyar szervezők néhány éven belül már komoly hírnevet vívtak ki maguknak. A kaposváriak közben egy sikeres ifjúsági Európa-bajnokságot is rendeztek ebben a szakágban, és az eltelt évek során a sportág összes ismert vezetője ellátogatott Somogyba. A Világkupa-fordulókra egyre többen neveztek, és a bírói gárda is egyre komolyabb szakemberekből állt össze.

Ugyancsak nagy dolog, hogy a somogyi megyeszékhely olyan világvárosokkal együtt kapott helyet a Világkupa-sorozatban, mint Párizs, London, Amszterdam, Moszkva vagy éppen Los Angeles. A kilencvenes éveket hatalmas magyar sikerek jellemezték: a legendás páros, Dallos Gyula és Akton összesen nyolc alkalommal szerezte meg a kaposvári forduló első helyét! A magyar klasszison kívül csak német, svájci, osztrák, lengyel és dán sportoló tudott nyerni a magyarországi fordulóban 1988 óta, legutóbb pedig Ausztráliába került az első helyezés. Az ezredforduló utáni évek újabb nagy előrelépést hoztak: a viadal múltjára és jó hírére való tekintettel immár a sportág legnagyobb alakjai is szívesen látogattak el hozzánk. Olimpiai bajnokok, világ- és Európa-bajnoki dobogósok egész sora tette tiszteletét a Pannon Lovas Akadémián, így a szakértő közönség valóban a világ krémjét láthatta testközelből.

A számok ezúttal is önmagukért beszélnek: az elmúlt 25 évben 40 ország 1500 díjlovasa szerepelt Kaposváron. A remények szerint a sikertörténet az előttünk álló években tovább folytatódik: október 10-e és 12-e között pedig már a 26. versenyt tekinthetik meg a nézők. A programban összesen 17 versenyszám kapott helyet, a napi műsor 9 órakor kezdődik. A zenés kűröket ezúttal is a vasárnapi záró napon tartják. A tehetséges magyar versenyzők között ott lesz a mezőnyben a kaposvári idei kategória-magyar bajnok Farkas Katalin is.