2014. 10. 07., kedd, 12:14
Szép őszi időben, bójáktól hemzsegő erdőben indulhattak útnak a Gyertyános-völgyben a XVII. Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási Túraverseny résztvevői, amely egyben az Országos Bajnokság utolsó előtti fordulója is volt.
Ennek megfelelően nagy izgalommal érkeztek hazánk minden tájáról a versenyzők, hogy próbára tegyék figyelmüket és fizikai teljesítőképességüket az őszi erdőben.
6 kategóriában 51 csapat 131 versenyzője küzdött a Töröcskei-parkerdőbe is átnyúló, egyes kategóriákban több, mint 500 m szintemelkedést tartalmazó technikás pályákon. A feladatok között szerepelt iránymérés, távolságmérés, irányfésű, kötelező útvonal és szerkesztés is.
Szerencsére idén sem kellett versenyzőt keresni az erdőben, mindenki időben, több-kevesebb sikerrel célba talált, sőt a verseny végére eltűnt bója is megkerült másnap. A hagyományoknak megfelelően a helyezettek a Herczog Bábstúdió és a Katica Tanya által felajánlott díjakat kapták.
Kiemelkedő volt a bajai csapat 0 hibapontos eredménye, „hazai” (kaposvári) versenyzők végeztek az ifjúsági B és a C kategória dobogós helyein.
Eredmények: |
A/A36:
1. Valami Tisza (Fehér János, Bánrévi Tamás) 16 hp 2. Erőterv MVM 4 (Mórocz Imre, Volf István) 52 hp 3. Eltájolók (Vitya, Laci, Zazi, Döme) 82 hp A50: 1. Rezét III. (Francva László, Gelányi Zoltán) 0 hp 2. Dráva-Talpasok (Jancsi Attila, Romvári József) 59 hp 3. Tiszagyöngye (Farkas János, Szabó Mihály, Drahos Mihály) 175 hp A60/70: 1. Kőbányai Barangolók 1 (Komoróczki András, Marx István, Horváth T. Csaba) 12 hp 2. Kokesz és Mici (Kókai Péter , Mihályi Zsolt) 21 hp 3. Kőbányai Barangolók 2 (Marx Anna, Szabó Tamás) 31 hp
B: 1. Kőbonzó (Heidinger Tibor) 84 hp 2. Véntapacs (Szalai Zita, Kaszás Bíborka, Nemes Éva) 88 hp 3. VVV Turbócsigák (Magyar Lajos, Magyar Emőke) 103 hp IFU B: 1. Zöld Manók (Szabó Viktória, Nagy Olivér) 194 hp 2. Lóherék (Tóth Blanka, Tárnai Dóra, Széphelyi Klaudia, Nagy Kristóf, Kiss Adél) 269 hp 3. Mi legyen a nevünk? (Jandzsó János Bálint, Gál Balázs) 406 hp C kategória: 1. Névtelen vándorok (Bombai Krisztina, Légrádi Alexandra, Légrádi József, Kósa Eszter) 105 hp 2. CsP (Horváth Nikolett, Andrásofszky Péter, Béres Bence) 335 hp 3. K.B. (Nedeczky László, Nedeczky Bettina, Nedeczky Karolina) 342 hp |