2014. 09. 03., szerda, 05:34
Továbbra is hódít Somogyban a strandröplabda. Az idei körversenyen minden korábbi rekord megdőlt, ráadásul újra bekapcsolódott a programba Kaposvár. A szervezők az idén is megválasztották a strand királynőjét és királyát.
67 páros 3 pályán nem kevesebb, mint 117 mérkőzést játszott az idei somogyi strandröplabda megyei körverseny záró fordulójában. Az idei somogyi bajnokság utolsó erőpróbájára rekord mezőny gyűlt össze: a nagyatádi strand 3 pályáján összesen 117 mérkőzést vívtak az indulók. A szezon utolsó nagy eseményére Zala, Baranya, Veszprém, Szolnok és Pest megyéből is érkeztek játékosok, és fővárosi fiatalok is homokra léptek.
Az idei körverseny egyértelműen sikert aratott: az öt helyszínen összesen 547 mérkőzést játszottak, és a Somogy Megyei Röplabda Szövetség rendezvénysorozata az utóbbi évek egyik leglátogatottabb eseménye volt ebben a sportágban.
„Az idei somogyi strandröplabda bajnokság sikeres volt, minden fordulón rekord számú nevező jött össze. Vannak párosok, akik komolyan veszik, és jól is érzik magukat a versenyzők a tornákon. A megyei terembajnokságban szereplő játékosok rendszeresen eljönnek a versenyeinkre, és új párosokkal is találkoztunk. Külön öröm volt számunkra, hogy visszatért a körverseny Kaposvárra, és a Virágfürdő kiváló körülményeket biztosított a viadalnak. Az a célunk, hogy jövőre is ezen az öt helyszínen, vagyis Marcaliban, Balatonlellén, Siófokon, Kaposváron és Nagyatádon rendezzünk fordulót” – összegzett Sántosi Péter, a Somogy Megyei Röplabda Szövetség Strandröplabda Bizottság elnöke.
A szervezők az idén is megválasztották a strand királynőjét és királyát. 2014-ben Vajda Evelin és Ledniczky Róbert érdemelte ki a megtisztelő címet. Párosban, összetettben a Böcz Dávid, Ledniczky Róbert, a Vajda Evelin, Győrbíró Kamilla és a Kulcsár Petra, Vajda Tamás bizonyult a legjobbnak 2014-ben.