2014. 08. 26., kedd, 06:18
A Lovas Akadémia SC Kaposvár válogatott díjugratója, Szabó Anita ismét sikerrel szerepelt fiatal lovaival. A sportolónő ezúttal a Kiskunhalason megrendezett Országos Minősítő Versenyen ért el szép eredményeket.
A kaposvári lovas 2014-ben is bizonyítja tehetségét, legutóbbi nagy versenyén több lóval is kiemelkedő eredményeket ért el. A 4 éves lovak versenyében mindhárom versenynapon hibátlan pályát teljesítve harmadik, negyedik és ötödik helyezéseket ért el Ginny N nevű gyönyörű szürke kancájával, amely a család saját tenyésztésű lova.
Az 5 éves lovak mezőnyében Anita Cassy N nyergében a legjobbnak bizonyult, majd a Fiatal Lovak Világbajnokságára való felkészülés jegyében először indult el a korosztályánál egy kategóriával magasabb pályán, és ott is sikerült hibátlan pályát menni. A válogatott ugrólovas szintén az 5 évesek minősítő versenyében indult a Lovas Akadémia Főnix nevű ménjével, és mindhárom versenynapon hibátlan lovaglással, harmadik, negyedik és ötödik helyezésekkel gazdagodott.
Ugyancsak Kiskunhalason rendezték meg a Fiatal Lovasok Championátusának első fordulóját, melynek 50 fős mezőnyében, a serdülő B kategóriában szintén nagyszerűen szerepelt Szarka Ferenc edző másik tanítványa is. Varga Vivien (Lovas Akadémia SC) Centrum nevű lovával az első nap kiemelkedően legmagasabb stíluspontszámát kapva, hibátlan összevetés után nyolcadik, a második nap pedig ugyancsak hiba nélkül, a tízedik helyezést érte el.