rajt előtt Hatba vágynak a kaposvári vízilabdázók

2014. 08. 13., szerda, 05:28

Hét játékost igazolt és szeretne a legjobb hat között végezni a következő OB I-es szezonban a Kaposvári Vízilabda Klub férfi együttese. Fekete Szilveszter tanítványai már megkezdték a felkészülést a bajnokságra.

A nyári pihenő és a budapesti Európa-bajnokság izgalmai után munkába álltak a kaposvári vízilabdások. A tavalyi együttesből csak Szécsi, Berta, Surányi és Prikidánovics volt jelen az első edzésen. A csapathoz később csatlakozó kanadai Ronan Gros kivételével a többiek mind új igazolások. A vezetőség szerint a gárda erősödött és akár az előző szezonbeli sikereket is túlszárnyalhatja.

„Azokat a játékosokat szerettük volna megtartani, akik a tavalyi évben előremutató magatartást, előremutató játékot tanúsítottak – árulta el lapunknak dr. Dobos Pál egyesületi elnök. - Talán egyetlenegy játékos volt, akit meg szerettünk volna tartani, az Juhász-Szelei Norbi volt, de ő úgy döntött, hogy a Vasasban folytatja pályafutását. Ezért az ő helyére hoztuk Mihajlo Parezanovicsot Szerbiából, aki reméljük, hogy tudja pótolni a fiatal tehetséget. Próbáltunk olyan játékosokat igazolni, akik ezt az előremutató magatartást fogják mutatni, és egy olyan csapatot szeretnénk kialakítani, amivel az első hatba beférhetünk.”

A szerb Parezanovics mellett két válogatott center, az ausztrál Jeremy Davie és a kanadai Oliver Vikalo is külföldi igazolás. A KVK neves magyar játékosokat is szerződtetett. Visszatér Svájcból Kovács Olivér, és az Egerrel kétszeres magyar bajnoki aranyérmes és háromszoros Magyar Kupa-győztes Sántavy Máté is a KVK-t erősíti a folytatásban. Sántavy mellett Ágner Zoltán Pécsről, a kapus Krémer Balázs a KSI-ből, míg a korábbi KEK-győztes Windisch Ferenc Debrecenből tette át a székhelyét Kaposvárra.

Ifjabb Berta József az előző szezonban a csapat egyik legjobbja volt. A sajátnevelésű pólós is sokat vár a következő szezontól. Rajta kívül egy kaposvári még biztosan a keret tagja lesz, ugyanis az ifjúsági játékosok, illetve az utánpótlásból négy „kiöregedő” pólós is elkezdte a felkészülést a felnőttekkel. Augusztus végén Fekete Szilveszter vezetőedző dönt majd arról, hogy ki maradhat az OB I-es csapatnál. 

A KVK az építkezés jegyében három fiatal tehetséggel is megegyezett, akik Szerbiából érkeznek, magyar állampolgárok és az ifjúsági csapatot erősítik majd. A felnőtt együttesre a következő hetekben kemény edzések várnak, és egy egyiptomi torna is színesíti a felkészülést szeptemberben.

Ezeket olvasta már?