Junior Lovastorna Európa-bajnokságot rendez a Pannon Lovasakadémia

2014. 07. 17., csütörtök, 12:35

A Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémia a Nemzetközi Lovas Szövetség hozzájárulásával elnyerte a 2014. évi Junior Lovastorna Európa-bajnokság rendezési jogát. A kiemelt sportesemény több szempontból is fontos Magyarországnak és Kaposvár városának.

Július 30-a és augusztus 3-a között ismét világversenyt rendez a kaposvári Pannon Lovas Akadémia. A lovas kultúra népszerűsítése nemzetstratégiai kérdés, hiszen a magyar nemzeti közösség nem csak az ország határain belül, de azon kívül is büszke arra, hogy lovas nemzet a magyar.

A mintegy 23 ország sportolói és sportvezetői nagy érdeklődéssel tekintenek a magyarországi eseményre. A Junior Lovastorna Európa-bajnokságon induló gyermekek és fiatalok az utánpótlássport kiemelkedő résztvevői. A Lovasakadémia az elmúlt 20 évben már rendezett világbajnokságot (1996) és Európa-bajnokságot (2007), nagy sikerrel, komoly nemzetközi visszhanggal és jelentős reklámértékkel. Nagy elismerés és egyben feladat is megfelelni a rendezvénnyel kapcsolatos magas szintű szakmai elvárásoknak. A korábbi évek sikerei Európa és a világ számos országába vitték el kultúránk és vendégszeretetünk jóhírét.

Az előző évek tapasztalatai alapján a rendezvényre egész Európából érkeznek résztvevők, bírók, nézők. A versenyre körülbelül 23 csapat, 300 fő versenyző és a hozzájuk tartozó kísérők érkeznek. Az Európa-bajnokságra előreláthatólag 5000 néző és érdeklődő érkezik majd.

A rendezők bíznak benne, hogy a hazai és a nemzetközi lovassport életében ünnep lesz az a hat nap. Jöjjön el, és szurkoljon a magyar csapatnak Kaposváron!

Ezeket olvasta már?