nyerő páros Szabó Anita új lovával is az élmezőnyben

2014. 06. 23., hétfő, 05:51

Kiváló szerepléssel hívta fel magára a figyelmet a két somogyi válogatott díjugrató az országos bajnokság legutóbbi, fővárosi versenyén.

Szabó Anita Cassy-N nyergében, az 5 éves lovak 30 fős mezőnyében egy első és két második helyezést szerzett.  A Zselic-Farm lovasa, ifjabb Kövy András pedig Cadwalláder M-mel két első és egy harmadik helyezést könyvelhetett el.

Nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó, sőt szenzációsnak mondható Cassy-N díjugrató pályafutásának kezdete. A ló idén februárban kezdett versenyezni, és azóta korosztályának négy országos és nemzetközi erőpróbáján 12 pályából tizenegyet hibátlanul teljesített. Mindössze egy alkalommal vétett egy verőhibát, hatszor első, háromszor második, egy-egy alkalommal pedig harmadik, negyedik és nyolcadik helyezett volt, végig 8 feletti stíluspontokat kapva.

Szabó Anita ugróedzéseit hosszú szünet után immár egy éve újra Szarka Ferenc irányítja. Kettejük sok éves nemzetközi tapasztalatának, tudásának gyümölcse látszik érlelődni az elmúlt időszak szép sikereiben.

A remények szerint Cassy-N a felnőtt ob-harmadik Very-N nyomdokaiba léphet az elkövetkező években. A szemre is gyönyörű lovat is Anita családja tenyésztette, csakúgy, mint elődjét, és genetikai hátterében magában hordozza a holsteini ugróló-tenyésztés csaknem valamennyi világhírű egyedét. 

Ezeket olvasta már?