2014. 06. 19., csütörtök, 05:38
A szlovákiai Piestany-ban rendezték meg az idei maratoni kajak kenu Európa-bajnokságot, és a Kaposvári Vízügyi SC sportolója, Csima Ferenc kétszer is felállhatott a dobogó tetejére.
A versenyt a Vág-folyó felduzzasztott részén tartották, kiváló körülmények között. A hőmérséklet az első versenynapon a 35 fokot közelítette, de a második napra megérkező hidegfront kellemesebbé tette a helyi viszonyokat. A masters korosztályban 26 ország képviseltette magát, köztük a Vízügyi SC kajakosa, Csima Ferenc is, aki egyesben és párosban is rajthoz állt a 23 km-es távon, mely 6 körből és 5 futószakaszból állt.
Mindkét távon nagyon szoros befutót követően alakult ki a végeredmény, mindössze pár másodperc döntött az érmek sorsáról. Csima mind egyesben, mind pedig párosban Virág Tibor (Tiszafüred) oldalán a jó finisnek köszönhetően az első helyen végzett.