2014. 06. 10., kedd, 06:17
Alakul a jövő évi csapat: Fodor Márton után újabb alapemberrel, ráadásul saját nevelésű játékossal kötött szerződést a Kaposvári Kosárlabda Klub élvonalbeli együttesének vezetése. Hendlein Roland három évre szóló megállapodást írt alá.
A múlt héten elsőként Fodor Márton kötelezte el magát a Kaposvári KK NB I-es csapatához. A tavaly nyáron Szolnokról érkező játékos két éves szerződést kötött a somogyiakkal. „Több oka is van annak, amiért a kaposváriak ajánlatát fogadtam el – mondta Fodor Márton.
– Szeretnék ezen a szinten még legalább két esztendőt játszani, és nagyon bízom abban, hogy ismét jól sikerül a csapatépítés. A kaposváriak bíztak bennem, és ez számomra nagyon fontos tényező volt. Jó körülmények közt, remekszakmai háttérrel dolgozhattam. Megpróbáltam stabil teljesítményt nyújtani, és mindazt, amit kaptam, a mutatott játékommal meghálálni. Remélem, jövőre is jönnek majd az eredmények.”
Pályafutása egyik legjobb szezonját zárta Hendlein Roland. A KKK 28 éves, 208 centi magas játékosa kulcsszerepet vállalt abban, hogy a csapat az elmúlt évhez hasonlóan a legjobb négyben zárta a bajnokságot. A napokban eldőlt: a válogatott kosárlabdázó az előttünk álló években is a kaposváriakat erősíti majd„A szakmai munka, a csapaton belüli légkör és természetesen a hazai környezet, ami az anyagiakon túl is nagyon fontos tényező volt a döntésem meghozatalában – fogalmazott Hendlein Roland.
– Sokat gondolkodtam a jövőmmel kapcsolatban, hiszen több nagyon jó ajánlatom is volt. Hazai és külföldi együttesek is megkerestek. Anyagilag ugyan jobban jártam volna, ha távozok, de én a hosszú távra mindenképp előnyösebb szerződést választottam. Bár a közelmúltban záruló szezon végét elrontottuk, ezzel együtt mondhatom, hogy bravúrosan szerepeltünk a bajnokságban. Számos visszajelzést kaptam a szurkolóktól, hogy sok szép percet szereztünk számukra. Mi pedig köszönjük az egész éves biztatásukat és ősztől ismét várjuk a lelátókra.”
„Fodor Márton hosszabbítása, valamint Hendlein további szerződtetése révén úgy gondolom, hogy nagyobb lett az elismertségünk a hazai klubok között. Véleményem szerint a következő szezonban mutatott eredményességünket a magyar játékosaink mennyisége és minősége dönti majd el. Mindenesetre, ha úgy tetszik a két legfontosabb láncszemet sikerült a helyére tennünk” – tette hozzá a KKK ügyvezetője, Monok Tibor.
Az előttünk álló időszakban kiderül, hogy áll össze a keret, kik érkeznek még itthonról és külföldről. A „két legfontosabb láncszemre” pedig komoly feladat vár a napokban is: Fodor és Hendlein ugyanis még júniusban megnősül.