2014. 06. 04., szerda, 05:23
A tavasz utolsó hétvégéjén, a Velencei tavon rendezték meg a kajak-kenusok Országos Diákolimpiai döntőjét. A Kaposvári Vízügyi SC versenyzőit a Faludy András, Horváth Attila, Somogyi Péter, Kohulák Anita edző-kvartett készítette fel.
A sportolók ezúttal iskoláik színeiben versenyeztek, és több mint egy tucatnyi éremmel - köztük 6 első helyezéssel - öregbítették a kaposvári alapfokú és középfokú oktatási intézmények sportos hírnevét.
A hagyományoknak megfelelően rendkívül népes mezőnyök csatáztak a helyezésekért. A 2000 méteres versenytávokon egyes korosztályokban az indulók összlétszáma megközelítette a százat, így a 20-as döntőbe kerülés is szép eredménynek számított. Örvendetes, hogy az egyéni számok mellett számos értékes eredmény született a csapathajók versenyében, és hosszú idő után négyes hajóegységben is eredményesek voltak a kaposváriak. Somogyi Péter szakmai munkáját dicséri, hogy a férfi kenu szakágban is dobogóra állhattak a kaposvári versenyzők, sőt, az újdonságnak számító női kenu párosoknál aranyérmet akasztottak a kaposvári hölgyek nyakába. Külön dicséretet érdemel Vadócz Ákos teljesítménye, aki egyesben és párosban is a dobogó legfelső fokára állhatott 500 méteren a IV. korcsoportban, valamint a Tapaszti Bence – Gubucz Bende duó, akik a II. korcsoportban a páros ezüstérem mellett a négyes hajót is pontszerző helyre vezették.
A diákolimpiával egy időben rendezték a Főiskolás és Egyetemi Országos Bajnokságot is. Az 500 méteres távon a hétvégi maratoni Világkupára készülő Horváth Lilla (Kaposvári Egyetem) nagy küzdelemben ezúttal a dobogó második fokára állhatott.