2014. 05. 29., csütörtök, 05:52
Tíz koreográfiával vettek részt a Team Kaposvár Sportklub versenyzői a Látványtánc Sportszövetség országos bajnokságán. A fiatalok ezúttal sem maradtak dobogós helyezések nélkül, a legjobbak pedig az Európa-bajnokságon is színpadra léphetnek majd.
A klub első helyezést ért el a junior korosztályban, a ,,Bűbáj” című csoport produkcióval (képünkön), valamint egyéniben Szerb Kata szólójával. Három második helyezés is született: a ,,Kizárva a mennyországból” című csoport produkció, valamint Szikra Flóra, Szerb Kata és Zakariás Dóra triója, illetve Szikra Flóra egyéni gyakorlata. A gyerek korosztályban is szép sikerek születtek, a csoport (Lépésről lépésre) második helyezést, míg a formáció (Ajándék) arany minősítést szerzett.
A jól sikerült napot a felnőtt csoport (Dupla műszak) zárta, amely kisarany minősítésben részesült. A következő napon az ,,A” kategória versenyei következtek a sorban, és Szerafin Luca egyéni gyakorlatával ötödik, Balázs Barbara és Szakácsi Cintia duója pedig 2. helyezést ért el.