teke Magabiztos Közutasok-győzelem

2014. 04. 26., szombat, 20:14

Sima, 6:2-es győzelmet aratott a Közutasok férfi tekecsapata a BKV Előre ellen a Szuperliga rájátszásának 5. fordulójában. A kaposváriak két hét múlva zárják a bajnokságot, amikor mai ellenfelükhöz látogatnak.

Az első sorban Kálny Krisztián gyenge napot fogott ki, ezt ellenfele, Budai Lajos ki is használta és 4:0-ás szettaránnyal megszerezte a vendégek első pontját. Nagy Gergő viszont hozta hazai átlagát, amivel 3:1 arányban nyert Tóth Áron ellen. Az első sor után így a csapatok megosztoztak a pontokon, a faelőny a vendégeknél volt 14 fával.

A második sorban Sághy Tamás 2:2-re végzett Tóth Norbert ellen, de a több ütött fa miatt a hazaiaké lett a csapatpont. Illés Richárd a nap legjobb eredményével 3:1 arányban nyert Pete László ellen. A második sor után a hazaiak 3:1-re vezettek, 82 fával.

Az utolsó sorban Ifj. Horváth László gyengén kezdett, az első két szettben összeszedett hátrányát már nem tudta ledolgozni, így Kovács Gábor kapta a csapatpontot. Földesi közepesen teljesített, de így is megszerezte a pontot Szarvas Balázs ellen, így végül a Közutasok KTK 6:2 arányban nyerte a mérkőzést.

Egy hét múlva a Nyugat Magyarországi Egyéni Bajnokságon Földesi és Kálny képviseli a Közutasok csapatát, majd még egy héttel később következik az utolsó csapatbajnoki mérkőzés a BKV Előre SC otthonában. Mindkét csapat 23 ponttal áll a tabellán, amelyik nyer, az 5., a vesztes a 6. lesz.

Közutasok KTK - BKV Előre SC   6:2  (3129 - 3067)

Kálny Krisztián 497 - Budai Lajos 536 
Nagy Gergő 546 - Tóth Áron 521 
Sághy Tamás 515 - Tóth Norbert 506 
Illés Richárd 556 - Pete László 469 
Ifj. Horváth László 503 - Kovács Gábor 541 
Földesi Zsolt 512 - Szarvas Balázs 494 
 
Ifjúsági mérkőzés: 

Közutasok KTK - BKV Előre SC   3:1  (968 - 943) 

Buzsáki Bálint 497 - Kocza Norbert 470 
Fajtai Arnold 471 - Gönczi Ádám 473