kosárlabda Elmaradt a szoros csata Pakson

2014. 04. 02., szerda, 20:03

Idegenben továbbra sem megy a Kaposvári Kosárlabda Klubnak. A papírformának megfelelően nyert a paksi Atomerőmű SE a középszakasz 6. fordulójának szerdai mérkőzésén.

A felsőházi középszakasz 6. fordulójában rendezett találkozón a paksiak McGruder révén szereztek vezetést, a kaposváriak részéről pedig Fodor Márton volt elsőként eredményes. A hazaiak ellentmondást nem tűrően játszottak és a vendégek kezdeti hibáit rendre újabb pontokkal büntették meg. Jones zsákolásával már 17–10 állt az eredményjelzőn, így a legjobbkor jött Davis triplája. Remek százalékkal értékesítették helyzeteiket a paksiak. Még a negyed zárása előtt Szabó Zs. és McGruder gondoskodott arról, hogy a hazai szurkolóknak kevesebb oka  legyen az izgalomra. Komolynak mondható, tizenöt pontos előnyt kovácsolt az Atomerőmű SE, így sokkal nyugodtabban kosárlabdázhattak a folytatásban.

A második negyedben sem sokat változott a játék képe, a hazaiak csaknem félszáz ponttal zárhatták a félidőt az ezúttal gyengébben védekező kaposváriak ellen.

A harmadik etapban is McGruder volt az egyik főszereplő, aki 20. pontját zsákolásból érte el. A húszas különbség lefaragásán fáradozó kaposváriak Davis és Hendlein találataival is csak átmenetileg tudták csökkenteni a két együttes közti távolságot.

A záró szakasznak 73–54-es előnye birtokában vághatott neki Dzunics Braniszlav legénysége. Amint felcsillant volna a szorosabb eredmény elérésének lehetősége a hazai oldalon rendre volt olyan kosárlabdázó, aki feliratkozott a pontszerzők közé. A találkozót végül magabiztosan nyerte a végig fegyelmezett teljesítményt nyújtó – a legutóbbi hazai vereség után láthatóan nagyon motivált – paksi együttes.

Atomerőmű SE–Kaposvári KK 90–66 (34–22, 14–10, 25–22, 17–12)

Paks, Atomerőmű SE Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Benczur, Szabó, Sallai.

Atomerőmű SE: Vaughn (10/6), McGruder (22), Körtélyesi (-), Szabó Zs. (13/9), Jones (17). Csere: Kovács Á. (6), Markovics (-), Tóth A. (10), Medve (2), Eilingsfeld (10), Kerpel-Fronius (-), Illés (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző:

Kaposvári KK: Hinnant (4), Fodor M. (12/6), Puljko (6/6), Hendlein (13/3), Davis (20/3). Csere: Jancsikin (5), Horváth M. (4), Drahos (2), Kovács S. (-). Vezetőedző. Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–7. 7. perc: 24–13. 12. perc: 36–22. 18. perc: 45–29. 22. perc: 52–34. 27. perc: 64–41. 32. perc: 75–58. 37. perc: 80–65.

Jók: McGruder, Jones, illetve Davis.

Ezeket olvasta már?