2014. 03. 24., hétfő, 06:39
Nagyszerű erőfelmérő volt a résztvevők számára az elmúlt hétvégén immár negyedik alkalommal megrendezett 1. MCM-Diamant Kupa nemzetközi uszonyosúszó viadal.
A kaposvári városi fürdőben három nemzet csaknem kétszáz versenyzője szállt vízbe, és a csapatverseny első helyét a hagyományokhoz híven a házigazda Középület-kivitelező Adorján SE hódította el. Nagy volt a nyüzsgés szombaton délelőtt a városi fürdő – még fedett – 50 méteres medencéje körül. A résztvevő csapatok tagjai szorgalmasan melegítettek, és régi ismerősök is feltűntek a helyszínen. Dér Tamás sportbizottsági elnök megnyitója után aztán megkezdődött a küzdelem a másodpercekkel és a riválisokkal. Az Adorján SE jelenlegi versenyzői is komolyan készültek az elmúlt hónapokban, és hazai környezetben mutathatták meg, hol tartanak a munkában. A viadalon a béka korcsoporttól a felnőttekig minden korosztályban versenyt hirdettek, ráadásul a szenior korcsoport képviselőinek is kiírtak két versenyszámot.
Kovács László mesteredző tanítványai közül mindenki hozta magát. A felnőtt és a junior válogatott tagjai újból bizonyítottak, és a jövő reménységei is megvillantották tehetségüket. Mások mellett a tavalyi háromszoros junior Európa-bajnok Varga Krisztina és a korábbi felnőtt világbajnok Kovács Zsófia is vízbe szállt, és jól teljesített. A szintén utánpótlás válogatott Pamuki Dávid betegsége után szállt újra vízbe, és a fő célja, hogy mielőbb visszanyerje a régi formáját. Legjobbjaink az idén is komoly világversenyekre készülnek. A felnőttekre Európa-bajnokság vár Olaszországban, a juniorokra pedig világbajnokság Kréta szigetén. A kaposváriak az elmúlt évtizedekben megszokottak alapján az idén is szeretnének legalább egy-egy versenyzőt adni a válogatottba.
Az eredmények összesítése alapján kiderült, hogy az Adorján SE nyerte meg az 1. MCM-Diamant Kupa csapatversenyét: a rendező egyesület tagjai összesen 52 érmet nyertek, amiből 17 volt arany, 23 ezüst és 12 bronz. A második helyet a Debrecen, a harmadikat pedig a Kaposvári Úszó SE szerezte meg. Soha rosszabb erőfelmérőt az országos bajnokságok és a nyári nagy világversenyek előtt!