foci Hazai rangadókkal kezdte a tavaszt a Rákóczi utánpótlása

2014. 03. 10., hétfő, 06:11

Balszerencsés vereséggel kezdte meg tavaszi szereplését a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U21-es együttese az élvonalban. A kaposváriak hiába nyújtottak jó teljesítményt a Ferencváros ellen, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.

A papíron erősebb szombathelyieket viszont sikerült két vállra fektetni. A 17 évesek eddigi mérlege viszont makulátlan: két meccs, két 3-1-es győzelem.A sors(olás) úgy hozta, hogy az U21-es és az U17-es korosztály is két hazai rangadóval nyitotta a tavaszi szezont. Adott volt tehát a lehetőség a jó rajtra. A 21 évesek első mérkőzésén mindent megpróbált a kaposvári együttes a Fradi ellen, de csak a kapufáig jutott. Az összes helyzet kimaradt, aztán a vendégek a 87. percben megszerezték a meccs egyetlen gólját, és ők örülhettek a három pontnak.

A következő fordulóban újabb hazai mérkőzés vár a fiúkra, ezúttal a Szombathely ellen, és ezúttal sikerült megszerezni a hőn áhított győzelmet. A találkozó egyetlen gólja a 17. percben esett: Horváth Árpád vette be az Illés Akadémia hálóját. A zöld-fehérek 25 ponttal a sűrű középmezőnyben, a hetedik helyen állnak, és mindössze öt pont választja el őket a dobogótól. Miovecz Zoltán tanítványainak terve a jó őszi szereplés után az előkelő helyezés megtartása, a legtehetségesebb játékosok pedig az első csapathoz szeretnének előbb vagy utóbb odakerülni.

A Bene akadémia 17 évesei úgy kezdték a szezont, ahogy azt megálmodták: mindkét meccsüket megnyerték. A fiúk az őszi évadot is kiválóan kezdték, és most úgy tűnik, újra elkapták a fonalat. A Fradit és a szombathelyieket egyaránt 3-1-re verték, és Fejős Áron kettő, Richter Péter pedig egy gólt szerzett ezeken az összecsapásokon. Richter Sándor fiai 26 ponttal a nyolcadik helyről várják a folytatást.

Ezeket olvasta már?