happy birthday! Varga Krisztinát várja a felnőttek mezőnye

2014. 03. 04., kedd, 06:18

A tavalyi év sikerei után a felnőtt mezőnyben szeretné folytatni sikersorozatát Varga Krisztina. A Középület-kivitelező Adorján SE uszonyosúszója nemrég több elismerést is átvehetett, 18. születésnapját viszont az egri Világkupa-viadalon ünnepelte.

Varga Krisztina 2013 nyarán háromszor is felállhatott a dobogó tetejére a Lengyelországban megrendezett junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon. Az Adorján Sportegyesület klasszisa elbírta az esélyesség terhét, és minden egyéni versenyszámot megnyert, amiben elindult. Ezt követően a felnőtt mezőnyben is letette a névjegyét: két bronzéremmel tért haza a kazanyi világbajnokságról. Kovács László mesteredző és Hajdu Sándor edző tanítványa nyolc éves korában, egy megyei diákolimpiai versenyen szerezte meg első aranyérmét, és ezt még sok győzelem követte. A sportolónő legalább nyolc edzésen vesz részt egy héten: reggel hattól nyolcig, délután pedig háromtól öt óráig tréningezik társaival a városi fürdő 50 méteres medencéjében. 

Kriszti a Munkácsy gimnázium sporttagozatos tanulója, és 2016-ban érettségizik majd. Úgy tervezi, hogy testnevelő tanár vagy edző lesz majd, és ha minden jól megy, Kaposváron marad hosszú távon is. Az előttünk álló években azonban még inkább a medencében szeretne bizonyítani. A sportolónő a közelmúltban a kaposvári magyar bajnokok fogadásán és a Somogyi Sportgálán is átvehette az év utánpótláskorú sportolónője címet, ezután azonban már a felnőttek között bizonyíthat, ugyanis a hónap végén betöltötte 18. életévét.

A kaposvári uszonyosúszó a Világkupa-sorozat első fordulójában, Egerben töltötte a hétvégét, ahol újra megmutatta, hogy helye van a legjobbak között. A viadal fontos felkészülési állomás volt a lignanói Európa-bajnokságra, amelyen természetesen ő is ott lesz.Az igazi születésnapi ünneplés pedig péntek este következik majd a sorban.

Ezeket olvasta már?