2014. 03. 02., vasárnap, 13:54
7:1-es vereséget szenvedett a Közutasok KTK Szuperligás férfi tekecsapata a 17. fordulóban az 5. helyezett BKV Előre SC otthonában. A pontarány nem mutatja, hogy milyen szoros és izgalmas mérkőzést játszott a két csapat.
A hat sávos pályán megrendezett mérkőzésen Németh, Kány és Illés kezdett. Előbbi mind a négy szettpontot begyűjtve szerezte a vendégek első csapatpontját. Kálny gyenge kezdés után a második és harmadik szettpontot begyűjtötte, de a végére újra fordult a kocka, a hazai játékos kiegyenlített és több ütött fájának köszönhetően a BKV kapta a csapatpontot. Illés sokáig tartotta a lépést az immár 73. életévében járó, többszörös világbajnok Mészáros Józseffel, ám a végére a hazaiak játékosa 162 fás szettet teljesített, amivel bebiztosította csapatpontját. Az első sor után a BKV vezetett 2:1-re 6 fával.
A második sorban Sághy, Kisházy és ifj. Horváth gurított. Sághy ki-ki meccset vívott ellenfelével, végül 5 fával alulmaradt Tóth Norberttel szemben, így a hazaiak szerezték az újabb pontot. Kisházy az első szettben ugyan három fával kikapott, de a második és harmadik játszmát megnyerte, 19 fás előnybe került, ezután viszont egy rövidzárlat következett, amit a hazaiak játékosa kihasznált és 15 fával megnyerte a párharcot. Ifj. Horváth nem úgy ment a játék, mint az előző hetekben, erejéből mindössze egy szettpontra futotta, így a hazai játékos 25 fával nyert.
Végül a BKV csapata 7:1 arányban 51 fával nyerte a mérkőzést. A pontarány nem mutatja, hogy milyen szoros és izgalmas mérkőzést játszott a két csapat. 30 dobással a vége előtt még a vendégek vezettek, igaz csak két fával, 5:3-as vendéggyőzelem is születhetett volna.
A következő héten az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Szolnoki MÁV SE csapatát fogadja hazai pályán a Közutasok KTK csapata.
Teke, Szuperliga, férfiak, 17. forduló |
BKV Előre SC - Közutasok KTK 7:1 (3326 - 3275) Budai Lajos 538 - Németh Tibor 559 Ifjúsági mérkőzés: BKV Előre SC - Közutasok KTK 3:1 (1046 - 1016) Tóth Áron 540 - Nagy Gergő 505 |