röpi Ezüstérmes a Fino a Magyar Kupában

2014. 02. 16., vasárnap, 12:54

Csaknem két és fél órás, nagy csatában győzött a Gorter Kecskemét a Fino Kaposvár ellen a férfi röplabda Magyar Kupa 2014-es döntőjében. A somogyiak egymás után nyolc győzelem után kaptak ki a fináléban.

Az elhúzódó délutáni meccsek miatt csak este nyolc órakor indult útjára a labda a Magyar Kupa férfi döntőjében. A Fino egymás után kilencszer, története során pedig 17. alkalommal szerette volna elhódítani a díszes serleget, a trónkövetelő kecskemétiek pedig már nagyon vágytak az aranyra. Az első játszma ezek után a kaposváriakról szólt, akik nem engedték kibontakozni ellenfelüket. A Fino játékosai higgadtabban, pontosabban röplabdáztak, és a második technikai szünetben már 16:8-ra vezettek. 20:10 után sem volt megállás, a somogyiak mindössze 13 pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A végeredményt Geiger András alakította ki (25:13, 1-0).

A térfélcsere után nem várt fordulatot vett a mérkőzés. Jobban kezdtek a játékba melegedő alföldiek, és többször is elhúztak két-három ponttal. A Fino sikerrel dolgozta le hátrányát, majd felváltva estek a pontok. A hajrában Bokor Gábor blokkjával került lépéselőnybe együttesünk, Németh Ferenc megmozdulása nyomán pedig máris szettlabdához jutott a társaság. A kaposváriak kétszer is befejezhették volna a játszmát, ehhez képest a Kecskemét Pádár ász-szervájával átvette a vezetést, és a győzelmet is kiharcolta a ráadásban (26:28, 1-1).

A harmadik játékrészben újra a Demeter-legénység vette kézbe az irányítást, és már 10:6-ra vezetett a címvédő, amikor a kecskemétiek legfrissebb igazolása, Nacsa Gábor lépett elő főszereplővé. A tapasztalt játékos reklamálásért előbb sárga, majd piros lapot kapott, aztán ki is állította Mezőffy játékvezető. A perceken át tartó közjáték érdekes módon a kaposváriakat zavarta meg: a fiúk néhány perc alatt leadták előnyüket, ellenfelük pedig Csoma, Pádár és a csereként beállt Árva vezérletével behúzta a játszmát (22:25, 1-2).

A folytatásban újra összekapta magát a Fino, és szép megmozdulásoknak tapsolhatott a közönség. Bokor több nagy blokkal tűnt ki, Németh és Geiger pedig a széleken támadott sikerrel. Magyar Bálint váratlan húzásai ezúttal is élményszámba mentek. Ezúttal a végén sem remegtek meg a kezek: Dávid Csanád két szép pillanata eldöntötte a szett sorsát (25:21, 2-2).

Az ötödik, rövidített játékrészben aztán kiderült, hogy a lehetetlent nem ismerő, hosszabb cseresorral rendelkező kecskemétiek ezen az estén a csúcsra juthatnak. Az alföldiek a jó kezdésnek köszönhetően három ponttal vezettek a térfélcsere előtt, a Fino 10:10-nél, Bokor blokkjával érte utol riválisát, majd a vezetést is sikerült átvenni. 11:11-nél Nacsa belépett a nyitásnál, majd a somogyiak is hibáztak. 12:12 után kecskeméti pontok következtek, Pádár blokkjával egészen a meccslabdáig jutott a Gorter. Ezt követően egy szabálytalan érintés megpecsételte a címvédő sorsát, az elmúlt két év ezüstérmese megszerezte a győzelmet (12:15, 2-3).

GORTER-KECSKEMÉTI RC–FINO KAPOSVÁR SE 3:2 (–13, 26, 22, –21, 12)

Békéscsaba, 1500 néző. V: Mezőffy, Mocsnik

KECSKEMÉT: Nacsa 12, Szabó A. 11, Török R. 3, Farkas P. 4, Csoma 10, Pádár 23. Cs: Fazekas Zs. (liberó), Árva 5, Dorcsák. Edző: Szasa Nedeljkovics

KAPOSVÁR: Németh F. 22, Geiger 21, Bokor 9, Magyar B. 6, Dávid Cs. 4, Juhász P. 3. Cs: Deák, Dömötör (liberók), Csányi, Bozóki, Tóth I. Edző: Demeter György.

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:1, 1:6, 4:8, 7:10, 9:17, 10:20. 2. játszma: 4:1, 7:5, 11:11, 17:14, 18:17, 21:18, 21:22, 24:25, 26:25. 3. játszma: 4:3, 6:10, 14:14, 19:19, 22:19, 23:21. 4. játszma: 4:4, 7:9, 9:15, 14:17, 14:19, 18:20, 21:23. 5. játszma: 1:1, 3:1, 8:5, 10:10, 10:11, 11:11, 11:12, 13:12

A 3. helyért: Dági KSE–BME-MAFC 3:0 (16, 23, 19)

Ezeket olvasta már?