2014. 02. 09., vasárnap, 12:10
Kaposváron, a városi sportcsarnokban rendezték az év első birkózó junior rangsorversenyét. A kötöttfogásúak viadalán, cseh, ukrán és szlovák versenyzők is részt vettek a teljes magyar mezőny mellett.
A 79 birkózót számláló rangsorversenyen nyolc súlycsoportban mérhették össze tudásukat a versenyzők. Kiélezett, izgalmas mérkőzéseket láthattak a kaposvári csarnokba kilátogató nézők és csapatok. A viadal 10 óra 30 perckor kezdődött, kezdésként rögtön Kottes Pál és Tompa Miklós 74 kilós csatájával. Majd folytatódtak jobbnál jobb mérkőzésekkel, amit Weisz György, a verseny elnöke által összeálltott bírói brigád vezényelt le egészen délutáng 16 óráig. A legtöbb versenyzőt a középső három súlycsoportban, a 66, 74 és 84 kilóban számláltak, ahol korosztályos világverseny érmesei csaptak össze az aranyéremért.
A verseny legkisebb kategóriájában a tavalyi Európa-bajnokság ötödik helyezettje, Andrási József diadalmaskodott, akárcsak az 55 kilóban a hazai színeket képviselő Kovács Bence. Mindketten magabiztos birkózással szerzetek aranyérmet a II. Csányi Pékség-kupán. A 60 és 66 kilóban dorogi siker született. Előbbiben Torba Erik, meglehetősen fáradt birkózással nyert, ami feltehetően a felnőtt válogatottal való folyamatos edzőtáborozás miatt van. A 66 kg-ban Lévai Zotlán mondhatni a verseny legjobbjaként múlt mindenkit felül. Egy kategóriával feljebb a tavalyi győztes Szabó Dániel ismét a dobogó tetejére állhatott, miután három mérkőzést nyerve döntőbe jutott, ahol az egész nap remeklő Kottest győzte le. Szilvási Erik is szőnyegre lépett, ám ezúttal a 84 kilóban már, ahol a döntőben sem tudta megszorítani a kadet-világbajnokság ezüstérmese, Papp Bertalan. Berci az elődöntő során hatalmas csatában győzte le a hazai favoritot, Halasi Dánielt.
A 96 kilogrammosok között továbbra is Török Zsolt a legjobb. Előbb a kadet Európa-bajnoki második helyezett Cech Dávidot győzte le, majd az elődöntőben Almási Ferencet is felül múlta. A fináléban a cseh Dobest is könnyedén lépte túl és szerzett aranyérmet. A nehézsúlyban szlovákiai siker született. A korábban disógyőri színeket is képviselő Soós Tamás vehette át az első helyezettnek járó díjat.
Az eredménylista ide kattintva tekinthető meg!