2014. 02. 06., csütörtök, 15:15
Lassan, de biztosan formálódik a Rákóczi NB I-es futballcsapatának tavasz kerete. Illés János ügyvezető-elnök arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy hét új játékos már biztosan csatlakozott a kaposváriakhoz.
A fiúk szombaton utaznak el a törökországi edzőtáborba. A kapusok közül Jahic két és fél, Antal pedig fél éves szerződést kötött. Ugyancsak sikerült megállapodni a közös folytatásról a francia belső védővel, Badisszal, valamint két román játékossal, Floreannal és Firtulescuval. A 21 esztendős Andrei Florean a Bihor neveltje, az ősszel a Sageata Navodari támadójaként tizenegy mérkőzésen lépett pályára a román élvonalban. A 24 éves Dragos Firtulescu a középpályán jelenthet erősítést, és az UTA Arad gárdájától érkezik Somogyba.
A 27 éves belga középpályás, Landry Mulemo balhétvédként bevethető. A korábbi utánpótlás válogatott futballista felnőttként már több alkalommal pályára lépett a kongói nemzeti együttesben. Az Ukrajnából kölcsönbe érkező kameruni Armand Ken Ellára a középpályán számíthat a szakvezetés.
A napokban eldőlt, hogy brazil Alves mégsem lesz újra a Rákóczi játékosa.
„Két héten át próbáltunk a játékos korábbi, dubai klubjával megegyezni, hogy adják kölcsönt erre a fél évre, mert vitában áll velük. Sajnos tudtunk megállapodni, így bármennyire is szerettük volna, le kellett mondanunk róla.” - mondta Illés János.
A csapat szombaton kel útra a törökországi edzőtáborba, amelynek programjában hat előkészületi mérkőzés szerepel.