2014. 01. 28., kedd, 06:31
A Város Napja alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen átadták az év sportolói díjakat is. Öttusázót, úszót és a kosárlabdacsapatot is elismerték.
A hölgyek között az Építők AC válogatott öttusázója, Gyenesei Leila bizonyult a legjobbnak, aki 2013-ban világbajnoki ezüstérmet és több Világkupa-aranyérmet nyert. A férfi sportolók között a Cápák SE úszója, dudás Dániel érdemelte ki a címet, aki történelmet írt azzal, hogy felnőtt magyar bajnoki címet nyert a rövidpályás országos bajnokságon. Ezután pedig részt vehetett az Európa-bajnokságon is. Az év csapata címet a Kaposvári Kosárlabda Klub képviselői vehették át. A KKK kilenc év után került újra a magyar bajnokság legjobb négy csapata közé.
Előbb sporttörténelmet írt, majd részt vehetett sportága felnőtt Európa-bajnokságán is. A Kaposvári Cápák válogatott úszója, Dudás Dániel kiemelkedő évet zárt, és újabb lépést tett a nagy álom megvalósulása felé. A 19 esztendős kaposvári sportolót napjainkban már nem csak a kaposvári városi fürdőben ismerik egyre többen. Dudás Dániel a hazai és a nemzetközi mezőnyben is egyre jobb eredményeket ér el, és az utánpótlás, majd a felnőtt válogatottban is helyet kapott már. A Cápák SE versenyzője több mint egy évtizede rója a hosszokat a medencében. „Hat évesen kezdtem el úszni, 13 éve űzöm ezt a sportágat Kaposváron – mondta lapunknak Dudás. - Igazából pontosan a víz fogott meg benne,és szeretem a mai napig. Sok embernek nem tűnik érdekesnek ez a sport, pedig a: nagyon összetett, amit csak az lát át, aki csinálta.
”Dani 14 évesen állt először a dobogóra országos bajnokságon, azóta viszont folyamatosan felfelé vezetett az útja. Még egy jól sikerült uszonyosúszó kitérő is belefért a pályafutásába: 2011-ben újoncként nyert két arany- és egy ezüstérmet a junior Európa-bajnokságon. Eddigi legjobb éve azonban a 2013-as volt: somogyi sporttörténelmet írt azzal, hogy felnőtt magyar bajnoki címet szerzett 1500 méteren a rövidpályás országos bajnokságon. Ezután pedig részt vehetett a dániai Európa-bajnokságon is.
„Örülök, hogy bekerültem a felnőtt válogatottba, és annak is, hogy részt vehettem az EB-n – folytatta a Cápák SE sportolója. - Sok mindent tanultam, sokat kell még fejlődnöm, és remélem, hogy a következő világversenyen még jobb helyezést tudok elérni, mint a mostanin.”Dudás Dániel nagy álma nem titkoltan a riói olimpiai részvétel. Az út hosszú és nehéz lesz odáig, de a sok munka és az egyre erősödő háttér megalapozhatja a nagy sikert.
„ Az elmúlt évben átalakítottuk Dani edzésprogramját – árulta el ifjabb Kovács László edző, aki néhány hónapja a magyar Úszó Szövetség régióvezetői tisztét is betölti. - A versenyző naponta öt és fél-hat órát edz, ami futásból, kondicionáló edzésből és vízi munkából áll. Megpróbáljuk az optimális terhelés és a pihenés arányát eltalálni. Nagy segítség, hogy a város támogatja az olimpiai felkészülésünket.”Dudás Dániel 2014-ben is szeretne nagyot alakítani a medencében, és mindent meg is tesz azért, hogy továbbra is Kiss László szövetségi kapitány látókörében legyen.
Világbajnoki ezüstérem, Világkupa-fordulós aranyérmek és előkelő nemzetközi egyéni helyezések. Ezzel a mérleggel zárta a 2013-as esztendőt a kaposváriak kétszeres olimpikon öttusázója, Gyenesei Leila. Az élversenyzőknek egyre nehezebb a dolguk: közeledik a 2016-os olimpia, ráadásul nem könnyű ott maradni a legjobbak között.
„A végeredmény nagyon jó, mert egy váltó világbajnoki ezüstéremmel tudtunk elköszönni a szezontól, ami nagy dolog – fogalmazott az Építők AC Kaposvár válogatott sportolónője. - A Világkupa-sorozat ugyancsak jól sikerült, hiszen két mix-váltót nyertünk Marosi Ádámmal. Egyéniben voltam hetedik és negyedik is, aztán jött egy betegség, és az Európa-bajnokságon épp, hogy el tudtam indulni, a vb-re pedig nem sikerült száz százalékig felépülni. A váltóban ki tudtuk hozni magunkból, amit tudunk, minden összejött nekem is és a többieknek is.Gyenesei Leila 2006-ban sífutóként, 2008-ban pedig öttusázóként vett részt az olimpián. A következő nagy állomás Rió lehet, a szülőváros segítségével. Az előttünk álló évek választ adnak arra a kérdésre, hogy a kaposvári sportolónő tovább gyarapítja-e páratlan éremkollekcióját a nemzetközi élmezőnyben.
Kilenc évet kellett várunk arra, hogy a Kaposvári Kosárlabda Klub együttese újra bejusson a legjobb négy közé a bajnokságban. A csapat végül izgalmas csaták után a negyedik helyen fejezte be a szezont, amiért minden dicséretet megérdemel. Az elmúlt hónapokban újra felszökött a kosárlabdaláz a városban, és a fiúk hosszú idő után ismét táblás ház előtt vívhatták meg rangadóikat. „Egy ilyen sportvárosban, mint amilyen Kaposvár, nagy megtiszteltetés elnyerni az év csapata címet – mondta lapunknak Monok Tibor ügyvezető-elnök.
- Fontos volt, hogy hosszú idő után újra a döntőért játszhattunk, annak pedig kifejezetten örültünk, hogy újra sikerült megtölteni a lelátókat. Ezt a városi elismerést a 2004-es duplázásunk, a bajnoki cím és a Magyar Kupa-győzelem után kaptuk meg utoljára, úgy érzem, most ismét rászolgáltunk. Minden kaposvári kosárlabdabarát nagy vágya, hogy legalább úgy teljesítsünk 2014-ben is, mint tavaly. Én mégis most azt mondom, hogy a fő célunk egyelőre az, hogy az alapszakaszt az első ötben zárjuk, és akkor hatodiknál rosszabbak már nem lehetünk.”A fiúkra nehéz hajrá vár, hiszen Sopronban és Nyíregyházán is pályára lépnek, hazai pályán pedig a Körmenddel és a Szombathellyel meccselnek majd. A cél eléréséhez legalább két mérkőzést kellene nyerni.