2013. 12. 10., kedd, 06:28
Vereséggel fejezte be az évet a Rákóczi futballcsapata az OTP Bank Ligában. A kaposváriak egész szezonját hűen tükrözte a kecskeméti mérkőzés: hiába fogadkoztak a fiúk, már az első percben hátrányba kerültek Kecskeméten, és végül 2-1-re kikaptak.
A zöld-fehérek nyolc ponttal a bennmaradást érő 14. pozíciótól, az utolsó helyen töltik a telet...A kaposvári csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján nem véletlenül mondták a játékosok, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény az óesztendő utolsó találkozóján, Kecskeméten. Ehhez képest már az első percben vezetést szerzett a házigazda – egy szerencsétlen öngóllal. A nem túl acélos házigazda a 21. percben növelte előnyét, majd a szünet előtt Thiam szépített egy nagy lövéssel. Az újabb vereséget azonban nem tudta elkerülni a csapat.
A Rákóczi a 17 fordulóban megszerezhető 51 pontból összesen kilencet gyűjtött, és az utolsó helyről várja a tavaszt. Még a legkitartóbb szurkolók is feltették már a kérdéseket: törvényszerű volt ez a kudarcsorozat, illetve hogy miben bízhatunk a folytatást illetően? Nos, a választ előbb-utóbb megkapjuk az érintettektől. A csapat Somogyváron, közös ebéddel zárta le a felejthető őszi szezont, Illés János klubelnök pedig elmondta véleményét. „Úgy gondolom, jó néhány játékosnak lehetővé kell tennünk azt, hogy eligazoljanak, vagyis lesznek olyanok, akiket átadólistára teszünk. A jelenlegi helyzetünk nyomasztó, de őszintén mondom, hogy nem szabad feladni, és többször előfordult már, hogy a mienknél nehezebb helyzetben lévő csapatok is felálltak a padlóról, majd kivívták a bennmaradást. A tavaszi szezonban több alsóházi rivális is hozzánk látogat, és ha hozzuk ezeket a mérkőzéseket, máris kedvezőbb pozícióba kerülhetünk. Az viszont egyértelmű, hogy a jelenlegi keret átalakításra szorul.”
A Rákóczi január 6-án kezdi meg a téli felkészülést.