2013. 11. 26., kedd, 06:39
Immár 32. alkalommal rendezték meg a kaposvári városi fürdőben az Adorján József úszó emlékversenyt. A rangos viadalon 12 egyesület kétszáz sportolója szállt vízbe, és a somogyiak ezúttal is eredményesen teljesítettek.
Nem sok hely maradt a sátortető alatt, amikor Dér Tamás, a városi sportbizottság elnöke megnyitotta a hagyományos őszi úszóversenyt. Ahogy már megszokhattuk, a tehetséges dél-dunántúli fiatalok ezen a versenyen is összemérhették egymással a tudásukat, és szinte minden számban izgalmas küzdelem végén dőlt el a helyezések sorsa.
A rendező Adorján SE napjainkban már nem csak uszonyosúszói nemzetközi sikereiről híres, hanem az úszók eredményeiről is. Három válogatott reménység bontogatja szárnyait, és a szakemberek szerint Stadler Csenge, Hamlin Dorothy és Lengyeltóti Bence egyaránt szép jövő előtt állhat. Kovács László mesteredző és Hajdu Sándor edző mindenesetre ezen a viadalon a legjobb uszonyosokat is harcba küldte, így például a korábbi felnőtt világbajnok Kovács Zsófia és az idei háromszoros junior Európa-bajnok Varga Krisztina is vízbe szállt. Természetesen a sportiskola, az Úszó SE és a Cápák SE ifjú sportolói is jól teljesítettek ezen az erőpróbán.
A 17. Középület-kivitelező Kupa csapatversenyét végül a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola nyerte meg a rendező Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. előtt. A Kaposvári Úszó SE az ötödik, a Cápák SE pedig a 11. helyen zárt.
Kaposvár az úszás régióközpontja |
Kaposvár lett a magyar úszósport dél-dunántúli régióközpontja. Az országos szövetség döntése értelmében a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője, ifjabb Kovács László tölti be a régióvezetői tisztet, és a munka már el is kezdődött az érintett klubok szakvezetőinek egyeztetésével. „Somogy, Tolna és Baranya megye 15 városának 23 egyesülete tartozik ehhez a régióhoz – mondta ifjabb Kovács László. - Az ő szakmai felügyeletük a feladatom, az ő segítésük, illetve hogy koordináljam a versenyrendszerben őket. A jövő úszóival kapcsolatban pedig a tehetséggondozási és -kiválasztási programtól várunk sokat.” Az egyik legfontosabb cél, hogy minél többen ismerkedjenek meg ezzel a sportággal és növekedjen a bázis. Mindehhez az anyagi hátteret is biztosítja az állam. |