2013. 11. 19., kedd, 05:41
A jövő reménységeit láthatták a hétvégén azok, akik kilátogattak a Gárdonyi Tagiskola tornatermébe. A Diamant-RÖAK Kupán a legtehetségesebb kaposvári és nagybajomi fiatalok játszottak, a szervezők két korosztályban hirdettek végeredményt.
A Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely leány szakosztályában az új évadban sincs gond a mennyiséggel, hiszen az ifjúsági, a serdülő, a gyermek, valamint a mini korosztályokban és az előkészületi csoportokban több mint százötvenen ütik a labdát rendszeresen. A sportág továbbra is igen népszerű az általános és középiskolás fiatalok körében, és sokat jelent, hogy a példaképeket, az NB I-es felnőtt csapat tagjait is gyakran láthatják testközelből a kis röplabdások.
Ráadásként több Diamant-játékos is tagja az akadémia edzői stábjának. Ők szerveztek egész napos felkészülési tornát az elmúlt hétvégén, és a mini korcsoportban kilenc, a szuper-minik között pedig tizenkét együttes mérte össze egymással az ügyességét. A kaposváriakon kívül nagybajomi lányok is pályára léptek a viadalon.
„Ebben a korban az a fő cél, hogy a gyerekek minél többet játsszanak, és szeressék meg a röplabdát – mondta lapunknak Pintér Zsanett edző. - Fontos, hogy a saját tornáinkon a szülők is lássák, hol tartanak a fiatalok, és az is kiderül, hogy ez egy igazán jó közösség. A szuper-mini korosztályban az alkar- és kosárérintés elsajátítása a lényeges, a minik pedig már játsszanak, üssenek bátran. A torna elérte célját, hasznos volt a játékosaink fejlődése szempontjából.”
A torna legjobbjai érmeket és oklevelet is kaptak, de természetesen jó néhány tábla csoki is gazdára talált. Reméljük, a legügyesebb gyermekekkel néhány év múlva a korosztályos bajnokságokban, majd a felnőtt csapat keretében is találkozhatunk majd!